Atombiztos huligánok lepik el a várost

Vágólapra másolva!
A Blacknight csapat most pénteken a brit Botchit & Scarper, valamint a Cyberfunk kiadók jeles képviselőit látja vendégül az A38-on. Atomic Hooligan, Dj Quest és Odissi gondoskodik arról, hogy a tört ütemek darabokra szabdalják a hajót.
Vágólapra másolva!

Cyberfunk

A hímek által uralt elektronikus zenében kevés nőnek sikerül kitanulni a fellépés mellett a produceri tevékenységet, amellyel leginkább kivívhatja manapság a férfi társak elismerését. Odissi az élenjáró amazon a dance-szcénában: a saját zenéi mellett hallhatjuk kollaborációit, valamint zenéiben, és a színpadon is megmutatja énektudását, fellépésein csak live act performanszokat vállal.

De Odissi nem elégedik meg ennyivel, a breakbeatben eleget tett már, így aztán teljesen új utakat keres. Mostanság az ex-Prodigy-s gitáros Jim Davies-szel közösen a Sex and Circuitry néven futó elektro-rock projekten dolgozik ezerrel.

Dj Quest 2000-es debütálása óta komoly szerepe van a szigorúbb, kluborientált breakbeat stílus kigyúrásában. Saját kiadója, a Cyberfunk a bassline breaks fellegvára, de nem korlátozódik kizárólag 130bpm körüli tempóra, az utóbbi időben drumandbass, house, és dubstep megjelenésekkel is színesíti a lemezpiacot.

Legaktuálisabb projektjük Odissivel az Expedition to Planet Zog című egészestés, tizenhét zenét felvonultató album, amit a két jólismert lemezkiadó, a már említett Cyberfunk, és a nagy múltra visszatekintő Botchit and Scarper összeölelkezésének köszönhetünk. A fúziós Botchit and Cyberfunk adja továbbá a márciusi buli apropóját, mivel az est harmadik nagyágyúja a Botchit and Scarpertől érkezik.

Atomic Hooligan

A táncterek rendszeres szőnyegbombázásáról ismert Atomic Hooligan ismét rendkívül mozgalmas pár hónapot tudhat maga után. Új 12 incsesek, új album, új dj show-koncepció, full live fellépések - azt se tudjuk, hová kapjuk a fejünket.

A stílus egyik mérföldköveként (el)ismert első díjnyertes albumuk, a You Are Here által már amúgy is atombiztosan megalapozott hírnevüket csak tovább öregbítik a hamarosan megjelenő Sex, Drugs and Blah Blah Blah-val. Az elektronikus tánczene határait feszegető új album készítése közben időt szakítanak egy-két remixre is, olyan nehézsúlyú előadók számára, mint a Groove Armada és Tomkraft.

Nem csoda, hogy idén a Breakspoll 2008-on egy teljesen új kategóriát is indítottak, melyben a legjobb live act előadóként az Atomic Hooligan jeleskedett. A duó esetenként kilenc főre duzzadó élő fellépése világszerte elnyerte a közönség és partyszervezők tetszését, így aztán nem csoda, hogy az idei évre a Glastonbury is meghívta Nagy-Britannia legynagyobb nyári fesztiváljára.

A törtütemek hazai felelőseként a Nowsound-tag Erká lép fel, a Guerilla Crew színpadán pedig lázadók nem is oly maroknyi csoportja, vagyis Rori Breaker b2b Rockchild, Bergi, Nils, Joe Soft live és Acryl veszi át a hatalmat. A jegyek elővételben 2500, a helyszínen 3000 forintért válthatók.

party.[origo].hu

http://www.youtube.com/v/dlrKqBNMSL8&hl=en

Dj Quest & Odissi: Loser