Egyéjszakás kalandok külföldiekkel

Vágólapra másolva!
A mostani hétvégére igen erős felhozatal kínálkozik a belvárosi underground kulthelyek és fellépők listáját látva. Szombat éjszaka a talányos lemezboltos és a bosszúálló szuperhős mellett még öngyilkos robotok is hallatják a hangjukat a város meghódítása érdekében.
Vágólapra másolva!

Itt van (lesz) először is Mike Huckaby, aki lassan huszonöt éve dj-zéssel keresi a kenyerét a detroiti zenei életben. Mióta felfedezte a nagyvilág, zenéje kelendő Londonban, Tokióban és Berlinben is - a Ministry of Soundban, a Tresor Klubban, a '97-es Love Parade-en és a Detroiti Elektronikus Zenei Fesztiválon is pörgette lemezeit, majd egy évtizedig szülővárosa legnagyobb lemezboltjának, a Record Time-nak első számú házi dj-je és munkatársa volt.

Produceri munkájában vonzódik a klasszikus hardverkiegészítőkhöz (MIDI-hangzás, Roland 808 és 909 dobgépek, szintetizátorok), ám technikai kreativitását újabban a Native Instruments zenekészítő szoftverén, a Reaktoron éli ki. A programot annyira megszerette, hogy mostanság a világot járva kurzusokat is tart belőle.

A "motorváros" szülötte sosem tudott szabadulni az ipari hangzástól, zenéje amolyan érzelmekkel telített minimalizmus. Első, Deep Transportation című EP-jét épp tizenkét éve adta ki a Harmonie Park, legutóbb pedig Pole Düsseldorf-ját remixelte. Az évek során olyan kiválóságokkal dolgozott együtt, mint Moodymann, Theo Parrish és Rick Wilhite.

Huckaby szombaton a Blaha Lujza téri Corvin-tetőn teszi tiszteletét. Rajta kívül a két "szőrös" dj, Naga és Beta (Hairy Records), valamint Crimson teszi oda magát. A belépő ezer forint.

Öngyilkos robotok

Marph és Erikk, a két hangmérnök 2003-ban állt össze, hogy egy éjszaka alatt megváltsa a világot Electrixx nevű formációjával. Összedobtak és kiadtak egy EP-t (Rockers), melynek ötszáz darabját - bármilyen hivatalos terjesztő közreműködése nélkül - három hét alatt elkapkodták.

Erikk aka Tiefenrausch és Stigma23 alias Monolith (más néven Electronic Bitch) együttműködésüket további kislemezekkel folytatták. Frequenzstoerung, Turn around Baby, Chainsaw Massacre, Freakshow - több daluk is a lejátszási toplisták élén landolt.

Eleinte a Karatemusik kiadónál jöttek ki a számaik, majd megalapították saját, Suicide Robot névre keresztelt labelüket. Szinte az egész világot bejárták, Dél-Amerikától Ázsiáig promótálva zenéjüket, mégis marad idejük friss megjelenésekre.

Pénteken, a Monóban a berlini techno-house-popperek mellett a vendéglátó Hotel North Pole két rezidense, Wamzer és Sinko felelős a zúzásért. A szombati HNP Specialra tagoknak 1200, másoknak 1500 forintba kerül a jegy.

http://www.youtube.com/v/CP5cPxWDzDo&hl=en

Electrixx: Cumshot

Mérgező bosszúálló

A Kollektíva Klub Extra ezútta ezúttal elvetemülten őrült bulizenével készül szombati partyjára. The Toxic Avenger, azaz Toxie, ahogyan a hozzá közel állók nevezik, nem véletlenül rejti el arcát és külsejét a külvilág elől: hajdan egy gonosz tréfa következtében testét eldeformálta egy konténernyi nukleáris hulladék. Legalábbis az imidzskampánya szerint.

"Cserébe" viszont különleges képességek birtokába jutott, amolyan szuperhőssé lett, aki a maga módján szolgáltat igazságot a világban. Eleinte a gonosz ellen küzdött meglehetősen brutális, de semmi esetre sem hétköznapi módszerekkel, mígnem egy nap - meglepő fordulat - elkezdett inkább zenét csinálni.

A kedvenceiből - Justice, Daft Punk, emotronic, punk, indie rockból, trashfilmzenék - összekutyulva kifejlesztette saját gyilkos hangzását, a toxikus elektrót. És hogy még jobb legyen, a házigazdák közül a Trafóban ezúttal Tmx készül spéci szettel, amiről csak annyit árult el, hogy mindenki gondoljon sok szmájlira.

party.[origo].hu

http://www.youtube.com/v/WlaopW925eI&hl=en

Toxic Avenger fellépése a Festineuch 07 afterpartyn