Vágólapra másolva!
Két hónap pihenés után itt az újabb adag Sound of Cream party, méghozzá egy újabb minőségi helyszínen, Cliff Coenraad fellépésével. A holland dj és producer a 2008 egyik legnagyobb ígérete, sajátos mixelési technikájával a techno, a dallamos trance és az electro vegyítéséből hozta létre igen egyedi stílusát. A Trancetream partyajánlója.
Vágólapra másolva!

Cliff Coenraad tizenkét évesen kezdett a zene iránt érdeklődni; ekkor régi kazettákat mixelgetett össze, majd két évvel később szerelembe esett a mesés elektronikus zene világába. 2006 áprilisában debütálta első szólóanyagát Astatic alteregó alatt, majd pedig Leon Bolierrel és Thomas Hagenbeekkel együttdolgozva is kiadott számtalan klubhimnuszt.

Bolier & Cliff néven a The Mighty Ducks trekk egyéni hangzásával világszerte megtöltötte a klubokat, mely később melodikusabb dallammal tért vissza. Miután mindenkit meglepett a nagyon eredeti sláger, és mindenkit elbűvölt Mulika alteregójának gyönyörű Escalate című száma, Cliff hamarosan határozott nyomot hagyott az első, saját neve alatt kiadott kislemezével, a Manjula/The Hazzalator maxival.

Zenéi a High Contrast, a United Recordings, az Armada Music, és Menno de Jong kiadójánál, az Intuition Recordings alatt jöttek ki, ám hamarosan Cliff Coenraad 2008 elején megalapította saját produkciós irodáját, a Be Yourself Musicot. Utóbbinál megjelent mixeivel Cliff újra bizonyította, hogy saját stílusa határ nélkül fejlődik.

Thomas Hagenbeekkel is együtt dolgozott, első megjelenésük a Filthy Ripper, mely Marco V kiadójánál, az In Charge-nál jött ki. Következő munkáik is ott jelentek meg, majd a 2008-as Trance Energy himnuszára, Ernesto és Bastian slágerére, a Thrill-re közösen készített remixük is klubhimnusszá vált.

A Mammut 2 negyedik emeletén található exkluzív Tabu Lounge bárba péntek este hölgyeknek ingyenes a belépés, és uraknak is mindössze ezerötszáz forint. Cliff Coenraad debütáló magyarországi fellépésén az első négyszáz vendég ajándék Sound of Cream-mixcédét kap ajándékba.

Trancetream.fm

http://www.youtube.com/v/POUzLRNGzZg&hl=en

Cliff a lengyel EnTrance partyn