Van, aki duplán szereti

Vágólapra másolva!
Új albumokkal, mégpedig nem is szimpla, hanem rögtön dupla kiszerelésű pakkokkal jelentkezik a lassan negyedik ikszbe lépő Sasha, továbbá az IDM (Intelligent Dance Music) berlini titánja, Apparat és a számos alteregó mögé elbújó, most éppen Minilogue-ként, Sven Väth kiadójánál hasító svéd formáció is.
Vágólapra másolva!

Új remixalbummal jelentkezik Sasha: az EmFire kiadónál eddig megjelent dalait illusztris előadók gondolták újra. Az első lemezen Slam, Audion, Radio Slave és a svéd The Field két-két remixe hallható.

Az EmFire-nál megjelent első három Sasha-munka számaihoz mind a négy remixelő kapott instrukciót a dalok elkészítése előtt. A kérés csak annyi volt, hogy egy kluborientált, táncolható, valamint egy nyugisabb remixet is készítsenek.

A második lemezen Sasha saját kezűleg újravágott verzióit hallhatjuk, emellett a negyvenperces New Emissions Of Light & Sound című dokumentumfilmhez készített zenéjét is. Az EmFire kollekció Mixed, Unmixed & Remixed címmel jövő hónap közepén jelenik meg.

Egy másik Sascha

A Shitkatapult kollektívája is duplázik, Sascha Ring, vagyis Apparat szerzeményeit megjelentetve. A minimál-glitch-IDM vonalon mozgó művész saját remixeiből, köztük néhány igazán ütős darabból (Lusine: Drift, Swayzak: Smile and Receive, Nathan Fake: Charlie's House) válogatott egy lemeznyit.

A második korongra saját számainak remixeit gyűjtötte össze, mégpedig olyan előadóktól, mint a Modeselektor, a Telefon Tel Aviv, Monolake, Thomas Fehlmann, a Boys Noize és Anders Ilar. A Things to Be Frickled - Parts & Remixes április közepén jelenik meg.

A Minilogue állatkertje

Sebastian Mullaert és Marcus Henriksson kettejük együttműködése alatt rengeteg alteregó alatt (Minilogue, IMPS, Son Kite és ki tudja még, mi) jelentette meg zenéit. Legújabb, Animals névre keresztelt lemezük Minilogue név alatt Sven Väth kiadójánál, a Cocoonnál lát napvilágot.

Az Animalst különálló trekkekre szabdalták, ám úgy hirdetik és ajánlják, hogy azt az elejétől a végéig, egyhuzamban érdemes meghallgatni. A technótól az ambientig szinte minden stílus megtalálható rajta, a számok legtöbbje új.

Kivétel egy régebbi slágerük, a Hitchhiker's Choice - az alább látható-hallható dalt mostanra mintegy két és félmillióan nézték meg a Youtube-on. Az albumból dj-barát verziók is megjelentek egy dupla tizenkét incsen vinilen, a nagylemez valamikor április végétől lesz elérhető.

party.[origo].hu

http://www.youtube.com/v/u46eaeAfeqw&hl=en

Minilogue: Hitchhikers' Choice (short version)