Nagy Almát érlel a felkelő nap - megvannak a nyertesek

Vágólapra másolva!
A japán születésű, ám jó ideje New Yorkban élő tehetséget annak idején nem tudták figyelmen kívül hagyni a dance korszak atyjai. Frankie Knuckles Amerikában segítette pályájának indulását, míg John Digweed Európával ismertette meg a tribal elemeket kedvelő, vokális prog-house-ban utazó ázsiai dj-producer nevét. Satoshi Tomiie április 11-én a Sensation-party kereteiben teszi tiszteletét. Vipjegyeket sorsoltunk!
Vágólapra másolva!

Satoshi zenei karrierjét szülei unszolására kezdte, akik rávették, hogy zongorázni kezdjen. Majdnem tíz évig hódolt szenvedélyének, aminek köszönhetően komoly dzsesszrajongóvá vált.

Ám a hiphop hangzása sokkal izgalmasabbnak tűnt számára, és ennek hatására kezdett el dj-zni. A végső muzikális hatást a korai Chicago-mixkazikon hallott elektronikus zenék tették rá, innentől kizárólag a house zene éltette.

A nyolcvanas évek végén egy japán kozmetikai cég felkérte egy közelgő party beharangozó dalának megírására, ahol ráadásul a legendás house-alapító Frankie Knuckles lépett fel. A chicagoi dj felismerte az ifjú producerben rejlő lehetőséget, és azonnali együttműködést ajánlott fel neki.

A végeredmény a Robert Owens vokáljával felturbózott Tears című klubhimnusz, melyet ma már house-klasszikusként említhetünk. 1989-et írunk ekkor, Satoshi fogta a cókmókját, és a Nagy Almába tette át székhelyét.

Tagjává vált a Knuckles igazgatta DefMix csapatának, és bár klasszikus zenei gyökereit sosem feledte, elsősorban house-zenéket írt és adott ki. Számos remixet készített, és együtt dolgozott olyan nevekkel, mint Photek, Kosheen, Simply Red, David Bowie, U2 és Mariah Carey.

2000-ben adta ki szólóalbumát Full Lick címen, melyen olyan masszív slágerek hallhatók, mint a Darkness, az Inspired, és a Kelli Ali (ex-Sneaker Pimps) közreműködésével elkészült Love In Traffic, melyet John Digweed is felrakott a Global Underground-sorozat Los Angeles darabjára.

2001-ben indította el saját kiadóját Saw.Recordings néven, mellyel egy olyan műhelyt szándékozott létrehozni, ahol a kísérletező ötleteknek és kreativitásnak utat engedhet. Első kiadványa Bipath (Stephane K.-val közös projektje), a Paranoize, jól reprezentálja azt a törekvést, mellyel Satoshi a house-zenét kívánta folyamatosan megújítani.

http://www.youtube.com/v/51VOP6bvxoo&hl=en

Delerium: After All (Satoshi Tomiie Remix)

A Saw.Recordings ezidáig több mint hatvan kislemezt és négy teljes albumot adott ki, köztük Chab rock, electro és house trekkjeit, vagy olyan előadókat, mint SLOK, Guy Gerber, Audiofly X, Jim Rivers, Nick Chacona, Nathan Fake, Lexicon Avenue és Satoshi saját mixsorozata, az ES és ES-B.

"A zenekészítésben a minőség a lényeg, ebben nincs kompromisszum és nem vitatható, nem képezheti megegyezés tárgyát. Ez az, ami mindenek előtt számít. Minden más csak ez után következik. S habár a house arculata szinte naponta változik, a Sawnál ugyanaz marad a zenepolitikánk, ami a kezdettekkor is volt: minőségi zenét adni a világnak, stílushatárok nélkül."

Nem csoda, hogy a Global Underground csapata is felfigyelt tehetségére, és a NuBreed-sorozat egyik darabjának mixelésére felkérték. Satoshi az első Amerikában élő dj, akit ez a megtiszteltetés ért, és a feladatát már-már túlteljesítette, ugyanis az album az eddigi leggyorsabb ütemben és legnagyobb példányszámban elfogyott mixe lett.

http://www.youtube.com/v/SfbucsZee0c&hl=en

Frankie Knuckles & Satoshi Tomiie: Tears

Ezek után nem meglepő, hogy a világ száz legjobb dj-jét tömörítő listán a közönség szavazata alapján a harmincadik helyet foglalhatta el 2001-ben, és a legjobb techhouse lemezlovas díját is ő vihette haza Ibizáról. Az utóbbi időkben főleg dj-műsorával járja a világot, félévente szülővárosában, Tokióban lép fel, egyébként pedig a második hazájaként szolgáló New York a kiindulópont a világ egyéb helyein leszervezett partyjaihoz.

2006-ban a Renaissance teljesen új mixsorozatának, a 3D első darabjának keveresét vállalja magára. A háromlemezes cédé a Klub, Otthon és Stúdió alcímeket kapta, az elsőn a partyn játszott zenéit hallhatjuk újra, a másodikon a kedvenc, a rá legnagyobb hatással lévő számokat választotta ki, míg a harmadikon saját szerzeményeit, illetve remixeit gyűjtötte össze.

Hamarosan a soron következő Masters Series mixet, majd 2007-ben a Glow kislemez, idén pedig a Solar Wind is kijön a Saw.Recordings-nál. Gőzerővel dolgozik új albumán, melyet valamikor idén tervezi végső formába önteni.

http://www.youtube.com/v/QpatjkRJfME&hl=en

Satoshi Tomiie: Up in Flames