Tánccal oldják meg az iraki konfliktust

Vágólapra másolva!
A német származású minimal techno dj a hónap végén szerepel az amerikai hadsereg partyján Irakban. A hír már csak azért is meglepő, ugyanis a lemezlovas az Egyesült Államok elleni állásfoglalásairól híres.
Vágólapra másolva!

Mindenkit sokkolt a hír, miszerint az amerikai vezetéssel szembeni ellenszenvéről híres Ricardo Villalobos a hadsereg egy iraki támaszpontján zenél. Mint ismeretes, a német dj néhány évig bojkottálta az államokbeli fellépéseit a Bush-kormány elleni tüntetése jeléül.

Villalobos elmondta, hogy ezzel kapcsolatban nem változott meg a véleménye. "Még mindig ellenségesen viszonyulok Bushhoz és Cheney-hez. "De rá kellett jönnöm, hogy az átlagembereket nem tarthatom felelősnek a kormány külföldi politikájáért."

Több híres popzenész is résztvett már iraki partykon, köztük Toby Keith country-énekes és a Papa Roach rockzenekar is. Most Villalobos is beáll a sorba, ugyanis szerinte "a katonák odaát csak végzik a munkájukat. És végtére is, a szabadidőnkben mindnyájan egy oldalon állunk."

A bulit April Cohn főhadnagy szervezi, aki korábban New York-i technopartyikat promótált, és évekig próbálta meggyőzni Villalobost, hogy játsszon az Államokban.

"Amikor az egységünk járőrbe indul, a mindenki sisakjában lévő fülesbe a Fabric 36-os mixét szeretném továbbítani", meséli kuncogva a tiszt. "Sikerült már néhány hiphoparccal megszerettetni Ricardo hangzását."

A Dance for Iraq elnevezésű partyt Szaddam Husszein egyik, ma már használaton kívüli báltermében rendezik meg a bagdadi Green Zone-ban április utolsó éjszakáján. Villaloboson kívül két besorozott, egykor Detroit környékén dj-skedő lemezlovas pörgeti kedvenc bakelitjeit.

party.[origo].hu

Villalobos dj-szett a KSC Mamaia partyn