Az asszony verve jó?

Vágólapra másolva!
A Wife Beat Records (WBR!) csapata az eddigi kisebb rendezvények és vendégszereplések után elérkezettnek látta az időt az első nagyobb party megrendezésére, mely során elsőként a francia elektró-technotitán Les Petits Pilous duója mutatkozik be szombaton a Trafóban.
Vágólapra másolva!

A szemtelenül fiatal Jean-Patrick és Anthony zenéire Alex Ridha aka Boys Noize csapott le és jelentette meg első EP-jüket Hello, We Are címmel saját kiadójánál, a Boysnoize Records-nál.

A lemezen dögös francia elektrót kevernek fémes német technóval, eredményképpen pedig hihetetlen energikus partyzenét kapunk.

A szóban forgó EP-vel előszeretettel őrjítik meg a népet többek között olyan lemezlovasok, mint Erol Alkan vagy Tiga. A kanadai zseninek annyira bejön a zenéjük, hogy már két remixüket is megjelentette saját kiadójánál, a Turbo Recordings-nál.

Ezen remixek egyike a világhírű kanadai Chromeo Bonafied Lovin című számához készült, a másik pedig az amerikai Anglo Satellite Big Black Spiderjéhez.

Rajtuk kívül még D.I.M.-nek is készítettek egy ütős kis remixet legújabb szerzeményéhez az Is You-hoz, mely hamarosan a Boysnoize Recordsnál fog megjelenni de beállt még a sorba Peaches, a Plastiscines, a Teenagers és a Yeah Yeah Yeahs is.

Mindezek mellett új EP-jükön dolgoznak, melyből vélhetően itt is ízelítőt adnak majd. A srácok csak élő fellépést vállalnak, ami garancia egy headbangelős, de abszolút 2008-as felejhetetlen másfél órára.

Hazai részről a házigazda WBR! csapatát Bimbi, Fefe és Rudolf trió képviseli a Trafóban, a MonkeySix csapatából Bergi és Svindler pörgetik a lemezeket, míg a Kollektiva delegáltja ezen az estén Tmx lesz. A szombati partyra a Trafóba a jegyár 1500 forint.

A Wife Beater Records ötlete Bimbi és Zab fejéből pattant ki a feleségverő (atléta) trikó inspiráló hatására 2006 környékén. Az elmúlt évben felpörögtek az események, kijött az első mixük This is WBR! címmel, mely meglepően pozitív kritikákat kapott.

Inspiráció szempontjából a legerősebb hatással a francia vonal van rájuk, s habár kiadónak címkézték magukat, egyenlőre nem a zenék kiadása a fő profil, de alakulóban van egy-két anyag, amit majd elérhetővé tesznek.

party.[origo].hu

http://www.youtube.com/v/O_WKN2PWg0k&hl=en

Les petits pilous: Jolie fille