Remixeld meg Paul Van Dykot!

Vágólapra másolva!
Mostanában számos lehetőség és verseny nyílik producerek és dj-k számára, hogy felfedezzék őket. Számos magyar előadó szerepel nemzetközi válogatásokon, és szignált le híres kiadókhoz, így aztán mindenképpen figyelmet érdekel két kiírás, melyben producereket, remixereket és dj-ket keres Paul van Dyk és Fergie is.
Vágólapra másolva!

A Trancetream internetes rádió információi szerint népszerű német tranceművész, Paul van Dyk és az egyik legnagyobb internetes zeneáruház versenyében Giuseppe Ottavianival közös Far Away című trekkje hangsávjait tették letölthetővé. A sláger a sztár-dj 2007-es In Between albumáról származik, és bár némely sávokért fizeti kell, de a kihívás így is csábító, hiszen Van Dyk az igazán kreatív elmékre vadászik, így aztán stílusmegkötés nélkül lehet jelentkezni.

A remixek beküldési határideje június 2., ezt követően egy háromhetes szavazási időszak után hirdetik ki a végeredményt, így első alkalommal történik meg, hogy az online közösség maga választhatja meg saját kedvencét. A győztes dal persze a Beatporton is megjelenik, emellett a dobogósok értékes szoftvereket is nyernek. Jelentkezni ezen az oldalon lehet.

Fergie Excentric kiadója és az IDJ Magazin címkéje szintén versenyt hirdetett tehetséges dj-k és producerek számára, a győztes számára pedig nemcsak megjelenést, hanem fellépési lehetőséget is biztosítanak az Excentric egyik rendezvényén. Fergie szerint minél több lehetőséget, fellépést, megjelenést szándékoznak nyújtani a győztesnek, persze nem kell rögtön megapartyk főfellépőjeként elképzelni az első helyezettet.

"Annyi rendezvényen segítünk, amennyin csak tudunk, néha a felvezetést, vagy egy kisteremben adunk lehetőséget, az biztos, hogy a támogatásunk állandó és folyamatos lesz". Fergie maga is tudja, mennyit jelent ez a fajta segítség, hiszen őt egy évtizede a legendás Tony De Vit karolta fel, és segítette hozzá a hírnévhez és sikerességhez.

Legfeljebb két trekkel, és húsz-harmincperces dj-szettel lehet jelentkezni az alábbi levelezőcímen: Project Ex, iDJ Magazine, 2nd Floor, 15/16 Lower Park Row, Bristol BS1 5BN. A beérkezési határidő június 2-a, és a szerencsés nyertes még a nyár folyamán kézben tarthatja saját szerzeményét, illetve felléphet egy partyn.

party.[origo].hu

http://www.youtube.com/v/D51UyRHSvLc&hl=en

Paul van Dyk: Far Away (live)