Holdkóros törtütemek

Vágólapra másolva!
A Mokka Cuka következő buliján brit breakbeater tolja magyar segéderők, a Fine Cut Bodies és az est szervezői, a Ninjabreakz házigazdáinak támogatásával. Elite Force koszos breakjei végre ismét hallhatóak kishazánkban, ezúttal szombaton a Hajógyári-szigeten.
Vágólapra másolva!

Az underground elektronikus törtütemek legnépszerűbb brit képviselője, Shack 1996 környékén indította el Elite Force nevű egyszemélyes projectjét, és saját Fused & Bruised nevű kiadójánál jöttek ki először ilyen néven zenéi. Pár toplistás kiadvány után már körbejárta a fél világot lemezeivel, illetve Lunatic Calm nevű zenekarával, amely főként Amerikában ér el sikereket.

Koszos, acid hangzásvilággal kevert breakbeatjei között egyre több áthallást fedezhetünk fel, megjelennek a tech-house jegyek, bejönnek a képbe a perkák, mindez megfűszerezve tipikusan Elite Force-os funkos basszusokkal. Zenéit sorra használják fel hollywoodi produkciókban, melyek közül talán a legismertebbek a Matrix, a Charlie angyalai, illetve a Mortal Combat.

2001-ben Meat Katie leszerződtette Whole9Yards nevű kiadójához, amelynek a 18-as számú kiadványán jött ki Shack Gasoline Alley című slágere. És mondhatjuk, hogy sláger lett, hiszen Laurent Garniertől Anthony Pappáig, Boy George-tól az Orbitalig mindenki pörgette a lemezt, és az meg sem állt a DJMag toplistájának első helyéig.

Azóta újabb maxik, remixfelkérések, dj-fellépések, együttműködések töltik ki amúgy is drága idejét. Elite Force számtalanszor járt már hazánkban, az újabb esélyt sem szabad elhalasztani, ugyanis itt az idő, hogy Shackleton mester aktuális break-kedvenceire őrjöngjön a szakértő közönség.

Az est további vendége a magyar Fine Cut Bodies, a név mögött pedig egyetlen személy, a dj-pultból jól ismert Kevin áll. Zenei világa a minimál technótól a tánczenéken át az experimentál elektronikáig terjed, beleértve a dub, a headz, a broken beat, house, techno, elektró és breakbeat irányvonalakat is.

http://www.youtube.com/v/Lke2oaLM95s&hl=en&fs=1

Meat Katie and Elite Force feat. Roland Clark: Divine

Legutóbb épp Elite Force Ghetto Fabulous remixével hívta fel magára a figyelmet, és egyedülálló magyar sikerként a híres-nevezetes Fabriclive, augusztusban megjelenő következő darabján is szerepelni fog, mégpedig a Simian Mobile Disco mixelésében kijövő lemezen a Huncut Hacuka című trekk hallható (a Chi Myspace-oldalán meghallgatható a trekk).

Az estén fellép még a Ninjabreakz kollektiva házigazdája, Pryus is, a belépés természetesen ingyenes szombaton a Mokka Cukába.

party.[origo].hu

http://www.youtube.com/v/3ZXdHV4slJw&hl=en&fs=1

Fine Cut Bodies a győri Naphold Minifesten