Vágólapra másolva!
Eleve elképesztő helyzet definiálatlanul létezni. A vajaskenyértúra ilyen, mert ha ez munka, akkor most mit is kell dolgoznom, ha sajtótájékoztató, akkor miről kéne írnom, ha nyaralás, akkor miért nem én fizetem és ki ez a sok ember?
Vágólapra másolva!

A sok ember amúgy a következő, és ők sem értik: két celeb, név szerint Erdőhegyi B. és Orosz B., egy MTV-s forgatóstáb (kameraman, szerkesztő, és az arc, de mint később kiderül, a jelentős arc mellett jelentősebb hang is van), Karányi Dani, és Newtone, a déjéink, öt újságíró, és az egyetlen hivatásos, aki tényleg dolgozik: meghívónk képviselője. Egyelőre állunk a buszmegállóban, péntek hajnal négy óra, hideg van, a kialvatlanság és a hideg megnyitja az endorfincsapokat - röhincsélünk mint mikor "kis ribancok lepik el az iskolaudvart". És ez már így is marad.

Aztán irány Hvar, vagyis Split csak előbb, mire félalvásokat és felébredéseket váltogtva odaérünk a kikötőbe, agyunk zacskóvá gyűrődik, kész az osztálykirándulás-hangulat, ez is csak fokozza a lebegést. Míg a csapat nemzetközi részére várunk (vagy ötven ember, csehek, horvátok, szlovének, azonos összetételben, mint mi, sok keveredés nem lesz velük), Barbi magáénak követeli a figyelmet, fényképezni kell, hajó előtt, víz előtt, fényképezőgép mögött. Jelen van, de piszkosul, amit a csapat előbb derűs nyugalommal szemlél, aztán valahogy mindenki felzárkózik. Van épp elég egyéniség. Már itt feltűnik viszont, hogy a lány haja annyira piros, hogy minden fotó, ami róla készül, mehetne a Fétis magazinba, ökölcsontig mártott latexkesztyű nélkül is. A tenger kék és veszettül süt a nap. Megyünk a katamaránnal Hvarra-

A sziget álmosan tartott mediterrán idill, kicsi és szerethető, olyan, amit se felfedezni, se megélni-befogadni nem kell ("ha egy mediterrán várost láttál, láttad az összeset"), egyszerűen csak ott kell lenni és nézni. Öt perc alatt elkap a nyugalom. Erre van. A szálloda is, persze idilli, ott a galériában. Kiülünk a teraszra sörrel locsolni fáradt zsibbadtságunkat, jól megy. Aztán le a városba, egyetlen utca szinte, bazársor az egész, csetresz és nylonponyva, de valahogy elfogadható méretben, a sör nem drágább, vagy inkább olcsóbb, mint Pesten, a kaják amúgy valahol azon a környéken, bár ennyi Duracell-feliratot nem minden nap lát az ember, vendéglátónk telerakta jelenlétével a szigetet. Könnyű itt magyar turistának lenni, bár lassan semmi sem annyira egyszerű. Azért visszakeveredünk, kis esti buli, minden nagyon kellemes, dolgoznak közöttünk a stábok, mi mojitót iszunk, aztán elmegyünk végre tényleg aludni.

Kicsi és szerethető (további képekhez katt!)