Egy, csak egy fesztivál...

Vágólapra másolva!
Az idei nyár utolsó nagyobb megmozdulására a szlovákiai Somorján kerül sor augusztus 27. és 30. között. A One Feszten külföldi és magyar zenekarok mellett barátságos árak és egy varázslatos település várja a bulizni vágyókat.
Vágólapra másolva!

Somorja (Samorín) Pozsonytól 20 km-re délkeletre a Duna bal partján fekszik, így aztán rövid kiruccanás után már ott lehetünk a helyszínen. Itt rendezik meg az első One Fesztet, augusztus 27-én a nulladik napot, míg utána három napon keresztül folyik a bulizás.

A zenei program igen szélesre sikeredett, éppen ezért a szervezők rögtön három színpaddal is előrukkolnak. A Nagyszínpadon a nulladik napon fellép már a brit Freestylers élő breakbeat műsorával, a hétvége további részében ott dj-zik az Asian Dub Foundation, de fog zúzni a dark rocker Paradise Lost is.

Több, manapság megkerülhetetlen fesztiválzenekar is zenél, így az eredetileg angolul, majd az utóbbi években már magyarul énekelő alternatív rockzenekar, a Quimby, vagy az abszurd esztrádhiphopot szabadszájúsággal vegyítő Belga.

De a sokszínűségbe belefér egy kis retró-diszkó a Neoton Familia módjára, a hazai funky nagyköveteinek díszkoncertje, avagy így mulattat a Back II Black, de lesz ott a balkáni-zsidó-magyar, és kitudjamég, milyen elemekben bővelkedő népzene is a Besh O Drom tolmácsolásában.

A Love Stage-en fellép többek közt a zeneszakma nagy öregjének számító Hobo Blues Band, a britpopos 30Y, de a Zagar együttes és a héttagú Underground Divas, vagy az egész színpadot megtöltő, jófajta dancehall-ragga zenékkel operáló Irie Maffia is muzsikál.

A Party Arénában sem hagytak semmit a véletlenre, a Deadcode-vezér Hot X és istállótag, Coyote ugyanúgy zenél, mint a külföldi porondra kiugrani készülő Collins és Behnam párosa, de elcsíphetünk egy Anima Sound System dj-szettet is. Az első hazai Renaissance albumot mixelő, és a nyár óta közép-európai turnéval utazgató Chriss megmutatja, milyen az igazi house, de a szakma nagy öregjének számító Kühl, az ifjú győri breakbeater Sikztah is a dj-pult mögé lép.

Zagar: Wings of Love

A zenén kívül a szervezők igazi multikulturális programot állítottak össze, ugyanis film-, média-, színház- és irodalmi sátor is lesz, ezenkívül a hazai legnagyobb fesztiválról is kimaradt Krishna sátor és teaház is várja az érdeklődőket. Az aktívabb kikapcsolódásra vágyóknak bungee jumping, strandröplabda, vízifoci, mászófalak, paintball és táncház is a rendelkezésükre áll.

Irie Maffia: Hands In The Air

Jegyek a nulladik napra 350 szlovák korona, illetve 11,50 euróért válthatók (a hivatalos középárfolyam az előbbinél kb 7,8, míg utóbbinál 237 forint, további info itt). Háromnapos bérletet augusztus hatig még lehet 890 koronáért (29€) váltani, a helyszínen ez 990 korona lesz (32€). A napijegy 450 szlovák korona a helyszínen (14,50€), online rendelni itt és itt lehet.

party.[origo].hu

Freestylers feat. Pendulum & SirReal: Painkiller