Nem légből kapott...

Vágólapra másolva!
Új lemez Karányitól, aztán gyors fejszámolás után kiderül, hogy akkor most igazából a harmadik szerzői, ha az utóbbi két mixlemezt nem számoljuk. Az Aerodynamics az a jófajta elektró-minimál-tech-house, nem a ház oldalát rúgjuk le, de azért felkapjuk a fejünk, és csak megjegyezzük, nem is olyan mellékesen: na végre!
Vágólapra másolva!

Megérződik az elmúlt évek két mixlemeze és a laptop dj-zéssel eltöltött fellépések, legutoljára a Szigeten hallottam Karányit, és mondhatni elég seggrázós partyt rittyentett napközben a Medúzában. A breakbeat és a garage már teljesen a múlté, most helyette a minimál és az elektrós hangzás uralkodik teljesen.

Az irány az sejthető volt, az eddig produceri munkák, a két videóklipes dal (My baby my, Libido) csak bónuszként került fel a lemezre, szóval a termelékenységi mutatókkal nem lesz gond. Sláger, sláger, és az újabbak között is akad jónéhány, persze a vokális trekkek közül: You stop the motion of the time, On the way, High hopes, csak nem akarnak kimenni a fejünkből sehogyse.

Nem szemrehányásként, de tény, hogy Karányi mindig is valami kapocs volt az elektronikus tánczene és a széles értelemben vett pop között, nem újítóként, de mindig sikerrel ültetette bele a fülünkbe a külföldön hallható trendeket. Most is sikerrel veszi az akadályt, megkajoljuk, mert pont azokat az énekhangokat és dallamokat találta meg, amelyek nem butítják, sőt, kellőképpen élvezhetővé teszik a zenéit.

A lemezen számos közreműködő található, köztük a majd tucatnyi zenekarnak hangját kölcsönző Judie Jay (Pluto Project, Tape Underground, Casio Samples, Beat Dis, Secta Chameleon), vagy az eddig csak alternatív-underground zenekarokból ismert Xénia Nobl (itthon talán a Fred Astralban lehetett hallani).

De gitárját nyűvi Kőváry Péter, a hazai britpop egyik ősapja (Amber Smith, Rag Doll, Trousers), de mc-ként szövegel Csépai Gábor aka Fantom, akinek hangját ama bizonyos Pendulum - Terézanya, csapjad! átiratból ismerhetünk. Kíváncsian várjuk a lemezbemutató partyt, mert a lemez elég biztató, hogy nem csak live act várható, hanem fellépnek a közreműködők is.

party.[origo].hu

http://www.youtube.com/v/TkKifSj1jIM&hl=en&fs=1

Karányi: My Baby My