Vágólapra másolva!
Hamarosan eljön az idő, és újra lehet jelentkezni a Dän Von Schulz és a party.[origo].hu közös év eleji Dj-iskolájának folytatására. Februárban a Barokko újra megnyitja tantermét a lemezpörgetésre áhítozók előtt. Schulzot faggattuk a tanfolyam eredményeiről, készülő lemezéről és a rádiózásról.
Vágólapra másolva!

Milyen tapasztalatokkal zárult a Dj-iskola első éve?
- Meg kell hogy mondjam, teljes mértékben elégedett vagyok vele. Sőt, talán azt mondhatom, hogy az eddigi legsikeresebb tanfolyam volt. Huszonöt fős csoport indult el, és ebből tíz kiemelten tehetséges; van, akinek azóta már rendszeres klubestje van. Persze én már a kilencvenes évek elején, elsőként kezdtem dj-iskola működtetésébe, és számtalan, azóta már befutott lemezlovas végzett nálam.

A résztvevő srácok zenéltek már korábban valahol?
- Teljesen vegyes volt a társaság. Volt olyan illető is, aki soha nem volt lemezjátszónak még csak a közelében sem. Emellett szerencsére nagyon sok lány is jelentkezett, aminek kifejezetten örültem. Most már nem csak a pornószakmából átigazolt női versenyzők ragadnak majd lemezt.

A tanfolyam ismét egy hónapos lesz. Mennyi mindent lehet megtanulni ez idő alatt?
- Ebből is látszik, hogy nagyon sok mindent. Teljesen az alapoktól kezdjük, a technikai alapvetésektől kezdve, a különböző zeneíró-, zeneszerkesztő-programokon át a projektmenedzsmentig próbáljuk minél nagyobb spektrumban bevezetni a szakma rejtelmeibe az érdeklődőket.

Te vagy az osztályfőnök. Rajtad kívül kik tartanak még órákat?
-Valóban, a dolgok kilencven százalékát én intézem, de emellett Zola, Stefa és Clark is besegít az oktatásban. Természetesen a korábbi végzősök is vissza szoktak járni, hogy megmutassák hol tartanak, mennyit fejlődtek az idők során.

Ha valakinek felkeltetted az érdeklődését, hol és hogyan tud jelentkezni? Mikor kezdődik pontosan a következő félév?
- A következő etapot 2009. február 16. és március 13. között tartjuk a Barokko Lounge-ban, minden nap 16 és 19 óra között. Még senki nem késett el, jelentkezni január végétől lehet.