Hamvai PG és Joenathan felpörgetik a Club Q-ban

Vágólapra másolva!
A hétvégi nagysikerű Debut-bulit követően december 13-án újra a house szerelmeseié a terep a gödöllői Club Q-ban. A szombati Club Night Extra partyján a meghívott sztár-dj, Hamvai PG és a rezidens, Joenathan rakja kedvenc lemezeit.
Vágólapra másolva!

Hamvai PG egy 1994-es szilveszteri céges házibulin állt először lemezjátszók mögé, majd a következő év tavaszán Bárány Attila - látva érdeklődését a dj-szakma iránt - megkérdezte, hogy szeretne-e vele dolgozni. Ekkor tanult meg autodidakta módon mixelni.

Innentől kezdve számíthatjuk első munkáit lemezlovasként - Bárány Attilával hétvégente több szórakozóhelyen rezidens dj-ként zenélt. 1996 volt a fordulópont, ekkortól ugyanis már önállóan, dj Gömbi néven kereste a kenyerét.

Napjainkig az ország majdnem mindegyik meghatározó klubjában zenélt. Palace, E-Play, Underground Café, Átrium Music Club, Dokk, Bed, Home, Face, Café Del Rio, Moulin Rouge - és még lehetne folytatni a sort. Több helyen felfigyeltek munkájára, exkluzív szerződést ajánlva neki.

Az ezredforduló tájékán vette fel a Hamvai PG nevet. A Remembers of 2002 Summer promócédé után végre megjelent első hivatalos mixlemeze, Welcome to the Bed címmel. Hamarosan következett második mixalbuma, a Hamvai P.G. 002 - I'm Your DJ, rajta első saját szerzeménye, a Nightworkzzel közösen készített Disharm Piano.

Negyedik mixlemezea CLS kiadó gondozásában megjelenő D.I.S.C.O. volt, amit országos turné követett, hatalmas sikerrel. Utoljára 2006 augusztusában, a Café Del Rio ötödik születésnapjára kevert egy lemeznyit.

A Roxy rádió megkeresésére már az éterben is pörgette kedvenc zenéit, manapság pedig a Rádió 1-en futó Disco*s Hit műsort vezeti. Karányi Danival közös szerzeménye, a Welcome to the Light is megszületett. Sorra tesz eleget a remix-felkéréseknek Vekonyz-vel, olyan együttesek dalainak újragondolását készítve el, mint a Fresh, Gaabriel, Chip, Emilio, Náksi & Brunner, Shane 54 és Karányi.

Az este bemelegítését a Holly House Inc. két fiatal tehetsége, Dj Lime és Dj Wire végzi. Nem sokkal éjfél után a házigazda Joe Nathan pörgeti tovább a buli ívét, és adja tovább a stafétát Hamvai PG-nek. Az estét csak tizennyolc éven felüliek látogathatják, belépőjegyet a lányok 1000, a srácok pedig 1500 forintért válthatnak.

Hamvai PG érzi a ritmust

party.[origo].hu