Vágólapra másolva!
A TDK Time Warp nemcsak Németország, hanem Európa egyik legjelentősebb technopartyja, melyet évről évre Mannheimben rendeznek meg. Április első hétvégéjén tartják a tizenötödik, jubileumi születésnapi bulit, ahol party.[origo].hu is jelen lesz.
Vágólapra másolva!

Mannheim negyvenegy hektáros közkertjében, a Luisen-parkban varázslatos kínai teakert pompázik, különleges tavi színpaddal; ebben a városban gurult ki Carl Benz első autója, és itt alakult meg Európa első Popakadémiája. Az európai és a tengerentúli technofanatikusok többségének mégsem ezek jutnak eszébe a városról. Mannheim ugyanis mostanra összefonódott Európa egyik legnagyobb és legrangosabb elektronikus zenei rendezvényével, a TDK Time Warppal, melynek zárónapján tizenötezren ezren fognak partyzni.

A buli és a hozzá kapcsolódó rendezvény - amely az idén ünnepli tizenötödik születésnapját - nyolc napig, március 28-tól április 4-ig tart. Az első hét nap rendezvényein előadásokat, filmvetítést, technikai bemutatót és táncbemutatót láthatnak a látogatók, a csúcs azonban a nyolcadik, a szombati nap, mely gigantikus elektronikus zenei partyval zárja a sorozatot. A bulit a hatalmas területen fekvő Maimarkthalléban rendezik, ahol ott lesz a party.[origo].hu is, hogy beszámoljon a történtekről.

Aki még nem volt a német megapartyn, de technorajongó, annak sokat mondhat, hogy a mannheimi buli a korábbi magyarországi Mayday-ek hangulatát idézi. A hazai, kissé botladozó szervezéshez azonban hozzá kell adni a közmondásos német precizitást és alaposságot, ez tetten érhető lesz a fellépők listájában, valamint a hang- és fénytechnikában is. Idén - nyilván a jubileum okán is - a szervezők kitettek magukért, nagyon impozáns lineupot hoztak össze, a partyn több mint harminc dj zenél és hét liveactet hallhatunk. A fellépők négy külön teremben játszanak, a pihenni vágyók számára az elmaradhatatlan chillout-terem nyújt menedéket.

Forrás: [origo]