Az mp3 anyja Gödörbe kerül - Suzanne Vega-koncert

Vágólapra másolva!
Szombaton New York egyik legegyedibb hangú dalszerző-énekesnője, Suzanne Vega lép fel a Gödörben. Az ötvenedik életévét éppen betöltő Vega Tom's Diner című számán tökéletesítették az mp3-formátumot.
Vágólapra másolva!

A történetmesélős folk nagyasszonya nemcsak a stílus urbánus és modernebb irányzataira volt nagy hatással, hangja a technikai fejlesztések támogatásával segített belendíteni az egész könnyűzene szekerét. Karlheinz Brandenburg hangmérnök ugyanis 1989-90-ben az ő Tom's Dinerével - amit még azok is ismernek, akik Vega nevét nem hallották - csiszolta teljessé az MPEG Audio Layer 3, azaz az mp3 formátumot.

Suzanne Kaliforniában született, majd még gyerekkorában New Yorkba költöztek, ahol lassan szívta magába a metropolisz zenei levegőjét. Középiskolában zeneileg még a legképzetlenebbek közé tartozott, de verseket írt és táncolt is. A kissé visszahúzódó lány aztán a Cornelia Street Cafe dalíró csoportjában kezdett kibonatkozni, és '84-ben már lemezszerződésekkel csábítgatták. Innen lépett a öt Grammy-díj-jelöléshez vezető útra.

Második albumával a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb női előadójává vált. Majd' huszonöt éve adta ki első, nevét viselő albumát, ami a briteknél platina is lett; a sikeres startnak köszönhetően második korongja, a '87-es Solitude Standing már világszerte ismertté tette. Ezen az albumon szerepel két legismertebb száma, a Luka - amely a kor slágertémáit hanyagolva a gyerekbántalmazást állítja központba - és a Tom's Diner, amit egy New Yorkban működő étterem ihletett. Utóbbit olyan előadók is feldolgozták, vagy használták számaikban, mint a DNA, a Public Enemy, Lil Kim, Nikki D és a Twin Hype.

Vega június 26-án indította európai turnéját Milánó városával. A budapesti előadás előtt Németországban, Dániában, Portugáliában, Nagy-Britanniában, Romániában, Izraelben és Csehországban is fellépett. A Gödörben egy szintén egyedi hangzásvilággal rendelkező, ám kevésbé ismert művész, számos Bikini-szám szerzője, Dévényi Ádám dalszerző-gitáros-énekes produkciója vezeti fel Suzanne Vega sajátos zenei világának kibontakozását.

Nyereményjáték

Játssz az Origóval és nyerd meg a bármelyik napra beváltható nyolc darab Sziget-jegy egyikét! A nyereményjátékért kattint ide!