MTV Europe Music Awards-klikkverseny - öten esélyesek a berlini részvételre

Vágólapra másolva!
November 5-én rendezik meg Berlinben az MTV Europe Music Awards-ot, amelynek magyar indulóját a közönség választja ki. A Best European Act-címért való indulásra öt hazai formációnak van esélye, október 9-én az A38-on derül ki, melyikük utazik.
Vágólapra másolva!

A szakmai zsűri Legjobb Magyar Előadó címkéjű rostáján az Esclin Syndo, a Zagar, a The Idoru, a The Moog és a The Kolin ment át, így az MTV EMA honlapján rájuk szavazhatunk szeptember 1. óta. Érdekes, hogy oldalfrissítés után ismét voksolhatunk, így akár mindegyik indulót bejelölhetjük, vagy akár egyiküket áraszthatjuk el klikkjeinkkel. Ennek a technikai megoldásnak (hibának?) köszönhetően a hazánkban rendezett tehetségkutatók és más, zenekar versenyeztető szavazások köré épülő haveri aktivitáshoz hasonló hátszél itt is döntő lehet.

Az online urnákat október 9-én zárják, és győztest is ekkor hirdetnek az A38-on, miután mind az öt jelölt a színpadon mutatja meg, mire képes. A legtöbb szavazatot begyűjtő csapat képviseli Magyarországot a novemberi 5-i berlini MTV Europe Music Awards gáláján, ahol a kontinens többi országának küldöttjét kell majd kiütni a Best European Act titulusért. A hajón tartott eredményhirdetést követően a tetőn a No Vidra Crew csapata, a koncertteremben a Kollektiva dj-i mozgatják az élő rakományt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=d4eGLRwmIdvSxqex

Esclin Syndo - Sleeping Traveler

A hazai MTV EMA oldalán szeptember 21-én teszik közzé a többi versenyszám magyar indulóit, aznap már szavazni is lehet rájuk. Legjobb Dal, Legjobb Élő Előadás, Legjobb Új Előadó, Legjobb Női Előadó, Legjobb Férfi Előadó, Legjobb R'n'b és Hiophop, Legjobb Rock, Legjobb Alternatív Előadás, Legjobb Videó, Legjobb Push Előadó és Legjobb World Stage kategóriában lehet majd ínhüvelygyulladásig klikkelni.

http://www.youtube.com/v/-zy5WLx50G8&color1=0xb1b1b1&color2=0xcfcfcf&hl=en&feature=player_embedded&fs=1

Zagar - Escape From The Earth

Party.[origo].hu