Álom maradt a kézidöntő

Vágólapra másolva!
Kétgólos vereséget szenvedett a magyar válogatott Oroszországtól a nőikézilabda-torna elődöntőjében, Hajdu János csapata így a bronzéremért játszhat szombaton, amikor is Dél-Korea lesz az ellenfele.
Vágólapra másolva!

Eredmény, nőikézilabda-elődöntő:
Magyarország - Oroszország 20-22 (9-14)
Peking, 6000 néző
v.: Baum, Goralczyk (lengyel)
gól: Tóth 5, Kovacsicz 4, Görbicz 3, Szamoránsky 3, Ferling 3, Pigniczki 2, illetve Bliznova 7, Poltorockaja 6, Turej 3, Marennyikova 2, Uszkova 2, Posztnova 2
hetesek: 9/4, illetve 9/5
kiállítások: 14, illetve 12 perc

Szélsőséges formában játszott eddig Pekingben a magyar válogatott, a svédek elleni biztos kezdés után a brazilok elleni pontmentést, illetve a németek egygólos legyőzését követően leginkább a csapat akaraterejét lehetett dicsérni, hiszen mindkét esetben jelentős hátrányt ledolgozva állt fel a padlóról az együttes.

Az oroszok és a koreaiak elleni meccsen aztán éppen a tartás hiányzott, a vereség ugyan mindkét esetben benne volt a pakliban, annak különbsége (9, illetve 11 gól), valamint az odáig vezető látványos összeomlás már Hajdu Jánosnál is kiverte a biztosítékot. A szövetségi kapitány nemcsak a lemondását ajánlotta fel - ami esetében már-már hagyománynak tekinthető egy-egy fiaskó után -, hanem minden eddiginél keményebb szavakkal bírálta játékosait, kilátásba helyezve többek között azt is, hogy amennyiben nem változtatnak a hozzáállásukon, úgy a továbbiakban csak 7-8 embert küld majd pályára az olimpián.

Szerencsére azonban nem volt szükség az efféle szankciókra, a csapat tökéletesen összeszedte magát a Románia elleni negyeddöntőre, és végig kézben tartava a mérkőzést négy góllal verte esélyesebbnek tartott ellenfelét.

A csoportelsőként nyolc közé jutott Oroszországnak ezzel szemben jóval nehezebb dolga volt a negyeddöntőben, a világbajnoki címvédő csak kettős hosszabbítás után gyűrte le a sokáig nyerő helyzetben lévő franciákat, akik meccs után egyértelműen a játékvezetőknek tulajdonították vereségüket.

A lelátón a magyarok voltak fölényben

Azért más ez a csarnok (National Indoor Stadium), mint az, ahol a csoportmeccseket, valamint a negyeddöntőket (OSC Gymnasium) rendezték. Míg utóbbiba hétezer, előbbibe 17 ezer drukker fér be - el is jöttek a Magyarország-Oroszország mérkőzésre úgy 14 ezren. Úgy tűnik, a semleges (főképp kínai) drukkereket is érdekelte az elődöntő, így jogos volt a helyszínváltás.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Még több kép a mérkőzésről

A legjobb lelátórészt (a pálya közepével egy vonalban lévő szektort) ismét a magyarok foglalták el, és bizony megsokasodtak az előző találkozóhoz képest, pedig már ott sem voltak kevesen. Akkor 400-an lehetettek (Hajdu János mondta is a meccs után, hogy "a szurkolók miatt nyertünk"), most viszont ezren kiabálták teli torokból: "Nyerni fogunk!"

Hogy mi lett az első elődöntő eredménye, azt nem volt nehéz kitalálni, fülig érőszájú norvégok jöttek-mentek az arénában, koreaiakat pedig nem is lehetett látni.

A mérkőzés előtt úgy tűnt, a kézisek ezúttal a Románia elleni hangulatban kezdenek neki a kétszer harminc percnek, a csapat bemutatásakor ugyanis Görbicztől Vértenig mindenki magabiztosságot és jókedvet sugárzó arccal integetett ki a lelátóra. Aztán mégis másképp alakult...

Első félidő

Az oroszok kezdték a mérkőzést, Poljenova heteséből lőhetett először kapura, ám a keresztlécet trafálta el, csakúgy, mint a kipattanóból indított támadásból Poltorackaja. A másik oldalon Szamoránsky is kiharcolt egy büntetőt, amelyet Görbicz a kapus lábához dobva értékesített.

Poltorackaja szép csellel betörve egyenlített, Görbiczet hiába öklelték fel, zuhanás közben is pontosan célzott. Emberelőnyt és hetest is kaptak az oroszok, Pálinger elsőre kifogta Bliznova lövését, a kipattanó azonban viszakerült az oroszhoz, aki másodszor már nem hibázott.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Még több kép a mérkőzésről

Az oroszok percei következtek: Uszkova megfordította az állást, Görbicz fölé ejtette a hetest, Bliznova ellenben a léc alá zúzta a labdát, majd a következő támadást is ő fejezte be (2-5).

Hajdu azonnal időt kért, sikerült is felzárkózni eggyel, noha Ferling lövésénél a szerencsével sem álltunk hadilábon. Bliznovával azonban továbbra sem tudtuk tartani, ezúttal ő szóra úgy a gólokat, mint a csoportmeccsen Posztnova.

Görbicz újabb hétméterest hagyott ki, így a következőre már Tóth Tímea állt oda, ám mielőtt még elvégezte volna, a bírók közbesípoltak - valószínűleg rálépett a vonalra a magyar átlövő. Kettős emberelőnyből egyetlen gólt sem szereztünk, pedig még két büntetőt is fújtak nekünk közben...

Marennyikova ismét egy kipattanó megszerzése után talált be, de legalább konstatálhattuk, hogy Pálinger jó formában véd, Tóth pedig a jobb alsó sarokba pattintva megszerezte első találatát. Marennyikova hamar visszaállította a négygólos különbséget, hogy aztán Ferling Tóth lövőcsele után faragjon rajta (5-8).

Kovacsicz egy szemfüles sarokdobás után vette be a kaput, de még mielőtt feljöhettünk volna, Bliznova két gyors megugrással újra négyet tett a két csapat közé.

És ha mindez nem lett volna elég, Vérten Orsolya megsérült, a kispadon felpolcolt lába pedig jelezte, hogy Hajdu Jánosnak le kell mondania a csapat egyik legjobbjának további játékáról. Az első diagnózis szerint külső bokaszalag-szakadást szenvedett a válogatott balszélsője.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Még több kép a mérkőzésről

A bírók talán kicsit könnyedén küldték le Ferlinget, Poltorackaja nem kevésbé laza mozdulattal dobta be a hetest, majd aztán a következőt is, ráadásul a kettő között Posztnova is betalált.

Görbicz büntetőből 13-7-re kozmetikázta az állást, de Turey szintén hetesből újra elcsúfította. Szamoránsky révén hosszú idő után sikerült újra beállóból bevenni a kaput, majd emberelőnyből Kovacsicz lőtt gólt a szélről.

Hiába volt még öt az oroszok előnyéből, Trefilov azonnal időt kért, több gól pedig már nem született az első félidőben, a szünetben 14-9-re vezettek az oroszok.

Második félidő

Két mindkét részről eredménytelen támadás után magyar góllal folytatódott a mérkőzés, Görbicz tért ölelő labdáját Pigniczki juttatta a hálóba. Jelentősen feljavult a magyar csapat védekezése, Pálinger kétszer is védett, de ez sem volt elég ahhoz, hogy pozitív mérleggel zárjuk az emberelőnyt. Szamoránsky ellépte a ziccert, nem úgy Turey, Görbicz hetesét pedig ismét kihalászta Szidorova.

Trefilov mester ennek ellenére másodszor is időt kért, ami annyiban indokolt volt, hogy az oroszok a második félidőben nem tudtak mit kezdeni a magyar védekezéssel, más kérdés, hogy a gyatra támadájátékunk miatt mindez fabatkát sem ért.

Uszkova ellenben megérezte a kaput, Tóth Tímea belőtte a hetest, majd végre Görbicz és Kovacsicz szemrevaló akciójának is gól volt a jutalma. Poltorackajára nem lépett ki időben Hornyák, Szamoránsky viszont kétszer is szépített, kár, hogy közben Bliznova hátrányból is gólt lőtt.

Poljenova Tóthhoz hasonlóan rálépett a vonalra hetesnél, majd Blizniova is elhibázta az övét. Tóth így 2-0-ra nyerte a "büntetőpárbajt", már csak három volt a hátrány, Posztnova és Turey azonban gyorsan lehűtötte a magyar kedélyeket.

Lehetett újra kezdeni a kapaszkodást, Tóth az ereszkedő kapus feje felett, míg Pigniczki a balszélső posztjáról talált be (17-20). Poltorackaja hetesből büntetett, öt perccel a vége előtt négy góllal vezettek az oroszok, ráadásul egymás után két magyart is kiállítottak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Még több kép a mérkőzésről

Ferling jobb felső sarokba vágódó bombája volt az utolsó szalmaszál, de nem sikerült megragadni, Tóth hetesgólja már túl későn esett. Poltorackaja és Kovacsicz utolsó perces találatai már nem változtattak a lényegen, 22-20-ra nyertek az oroszok.

A magyar válogatott a szombaton közép-európai idő szerint 7.30-ra kiírt bronzmérkőzésen Dél-Koreával találkozik, amelytől a csoportmeccsek során 33-22-es vereséget szenvedett.

Hajdu János szövetségi kapitány szerint verhető volt az orosz csapat. "Sajnálom a lányokat, mert nagyon küzdöttek. Mindkét csapat sok hibával játszott, mi 3-4-gyel többet követtünk el. Emelt fővel jöhettünk le a pályáról, Tóth betegsége, Vérten sérülése pedig nagyon megviselte az együttest. Az volt a taktika, hogy ne erőltessük az átlövést, a szélekre, betörésekre játszunk, de nem tudtuk megállni, néha elpuffogtattuk a labdákat. Ez se lett volna gond, de 13 tiszta ziccert nem lehet kihagyni. Este hagyom a lányokat kicsit szomorkodni, aztán készülünk Dél-Korea ellen, mert a bronz is szépen csillog."

Tóth Tímea: "Az bánt a legjobban, hogy ha kevesebb hibát követünk el, győztünk volna. Ezért fájó ez a vereség, meg a szurkolók miatt is. Az oroszok a mi hibáinkból éltek. Nem szabad összezuhannunk, nagy eredmény a négy között lenni, Korea ellen is így kell védekezni, s feljavulni támadójátékban."

Görbicz Anita: "A ziccereket, heteseket be kellett volna lőni, mert a lehetőségeink megvoltak, emellett nagyon sok labdát adtunk el. A bronzmeccset meg kell nyernünk."

A nőikézilabda-torna további programja:
szombat, a 3. helyért:
7.30: MAGYARORSZÁG - Dél-Korea

döntő:
9.45: Norvégia - Oroszország