Az [origo] újságírója nyerte az EP újságíródíját

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szlankó Bálint, az [origo] munkatársa nyerte az Európai Parlament újságíródíját az internetes kategóriában. Az európai lobbizásról szóló cikkért járó elismerést Jerzy Buzek, az EP elnöke adta át csütörtökön, Brüsszelben.

A díjnyertes cikket itt olvashatja.

Szlankó Bálint korábban dolgozott az Indexnél, írásai jelentek meg többek között a Magyar Narancsban, emellett több évig volt a brüsszeli Bruxinfo munkatársa. 2007-ben jelent meg Az elnök, a képviselő és a diplomata című könyve, amely az Európai Unió gyakorlati működését mutatja be. Jelenleg az Economist című tekitélyes brit lap ösztöndíjasa.

Az Európai Parlament idén második alkalommal, négy kategóriában díjazta azokat, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a közvélemény jobban megismerje az Európai Unió tevékenységét és döntéseit. A négy kategória: nyomtatott sajtó, rádió, televízió, internet. A rádiós műsorok közül a lengyel Zbigniew Plesneré nyert. Plesner a szczecini hajógyár munkásainak a gyár bezárása elleni küzdelméről készített rádióműsort. A televíziós kategória győztese a német Elke Sasser és Kristian Kähler lettek. Ők több éven át követték három vidéki lengyel család életét, az ő sorsukon keresztül mutatva be az EU-csatlakozással járó változásokat. A nyomtatott sajtó kategóriában a szintén német Ines Possemeyer Európai megújulásáról szóló írását díjazta a zsűri - olvasható az EP közleményében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!