[origo]
Nyomtatás

Létszámstop a közszférában, kivételekkel
2009. július 28., kedd, 13:45


Létszámstopot rendelt el a államigazgatásban a miniszterelnök - jelentette be a kormányszóvivő a keddi tájékoztatón.


Szollár Domokos elmondta: ez azt jelenti, hogy a megüresedő állásokat sem lehet betölteni. Megbízási szerződéssel sem lehet feladatokat kiszervezni a minisztériumokból, illetve a háttérintézményekből - fogalmazott Szollár és hozzátette: idén ötezer betöltetlen állással számolnak, amely egymilliárd forintos megtakarítást jelent.

A létszámstop nem vonatkozik a rendőrségnek az utcán, illetve a bűnüldözésben dolgozó erőire. Szintén a kivételek közé tartoznak a Magyarország 2011-es EU soros elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakemberek, valamint az uniós foglalkoztatási projektekben dolgozók. A kormányszóvivő kitért arra: a létszámstop nem jelent elbocsátásokat.

Szollár Domokos tájékoztatott arról is, a minisztériumoknak minden hónap 15-ig be kell számolniuk létszámgazdálkodásuk alakulásáról a pénzügyi tárcának.