Felfüggesztették az állásmegőrzést célzó programot

Vágólapra másolva!
Szeptember 14-i hatállyal felfüggesztik az átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkaadók támogatására irányuló "Munkahelyek megőrzéséért" elnevezésű központi munkaerő-piaci programot, így a programterveket csak jövő hétfőig fogadják be - mondta el az MTI-nek Réthy Pál, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) illetékese. 
Vágólapra másolva!

A programtervek befogadását azért kellett felfüggeszteni, mert a már megítélt és a beérkezett, de még el nem bírált támogatási igények megközelítik a 12 milliárd forintot és még további programtervek beérkezése is várható.

A Munkaerő-piaci Alap Irányító Testületének (MAT) áprilisi döntése alapján a program keretében 2009-ben 10 milliárd forintra lehet kötelezettséget vállalni, a jövő évre áthúzódó kötelezettségvállalás pedig nem haladhatja meg az idei keret 20 százalékát. Réthy Pál elmondta, hogy jelenleg 181 befogadott, még elbírálás alatt álló programterv van, ezekben 2 milliárd forintot meghaladó támogatási igény szerepel.

A februárban indult pogram keretében, szeptember 10-ig a hivatal 769 munkáltatói igény támogatására tettek javaslatot a szociális és munkaügyi miniszternek. A program keretében közvetlenül támogatott létszám meghaladja a 27 ezer főt, amely a támogatott munkaadók esetében közel 48 ezer fő munkahelyének megőrzéséhez járul hozzá. A regionális munkaügyi központok eddig 754 támogatási szerződést kötöttek, a szerződésekben 7 milliárd forint összegben vállaltak kötelezettséget. A pályázók főként munkahelymegőrző bérköltség támogatást és részmunkaidős foglalkoztatás támogatást igényeltek.