Távol az álláspontok a jövő évi minimálbérről

Vágólapra másolva!
További egyeztetésekre van szükség a minimálbérről és a kormány által javasolt béremelés mértékéről, miután nem tudtak megegyezni a szociális partnerek az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén, a felek október elsején folytatják a pénteken megkezdett egyeztetéseket.
Vágólapra másolva!

A munkavállalói oldal bruttó 80 000 forintos minimálbért szeretne, a kormány pedig azt javasolja, hogy 2010-ben csak az alacsony kereseti sávokban növekedjen a bruttó kereset.

Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkára elmondta: az alacsonyabb kereseti sávokban a vállalkozások lehetőleg annyival növeljék a kereseteket, amennyivel a megállapodás szerint a minimálbér is nő. Az alacsony kereseti sávokat nem számszerűsítik, azonban körülbelül a minimálbér kétszerese, vagy a kicsivel afeletti keresetűek tartoznának ebbe a kategóriába - jelezte Csizmár Gábor.

Az államtitkár megerősítette, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a kormányzati oldal tartja magát ahhoz, hogy az OÉT háromoldalú megállapodása esetén a megállapodás szerinti mértékűre emeli a kormányrendeletben szereplő országos minimálbért és a garantált bérminimumot (szakmunkás minimálbért).

A kormány nem zárkózik el attól sem, hogy a béren kívüli juttatások fizetésével kapcsolatos OÉT-ajánlást tegyen - hangsúlyozta Csizmár Gábor.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a tanácskozáson elmondta, hogy a munkavállalói oldal 2010. január elsejétől a minimálbér bruttó 80 000 forintra emelését javasolja a jelenlegi bruttó 71 500 forintról. A munkavállalók javaslata szerint a garantált bérminimum a legkisebb munkabér összegének 122 százaléka lenne.

Az MSZOSZ elnöke elmondta, hogy a munkavállalói oldal álláspontja szerint úgy kell meghatározni a minimálbért, hogy annak nettó értéke közelítsen az egy főre számított létminimum összegéhez, és tükrözze a méltányos bér uniós követelményét. Fontos továbbá, hogy a minimálbér reálértéke is növekedjen - hangsúlyozta Pataky Péter.

A munkáltatók álláspontja szerint ugyanakkor nem reális a munkavállalók bruttó 80 000 forintos minimálbér-javaslata - mondta az oldal képviseletében Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.

Dávid Ferenc emlékeztetett: tavaly egy százalékos GDP-csökkenés mellett emelték 3,5 százalékkal, 69 000-ről 71 500 forintra a bruttó minimálbért. A munkavállalói oldal javaslata a minimálbér 80 000 forintra emeléséről - 2010-re is 1 százalék körülire prognosztizált GDP-csökkenést mellett - több mint 10 százalékos emelést jelentene, és ez a jelenlegi gazdasági helyzetben nem reális.

Pataky Péter rámutatott: a jelenlegi 71 500 forintos minimálbér nettója 59 008 forint, miközben az egy főre számított létminimum 74-74 000 forint. Máris elmaradás van tehát, és ha nem növelik a minimálbért, az szociális feszültségekhez vezethet.

A munkáltatói és a munkavállalói oldal ugyanakkor egyetértett a kormányjavaslat alapelvével, amely szerint 2010-től csak az alacsony kereseti sávokban növekedne a bruttó kereset. Mindkét oldal korrektnek nevezte a kormány előterjesztését. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ)elnöke hozzátette: a differenciálás igényét értik, és szükség is van rá, de másként kell differenciálni. A bérekről és a 2010-es költségvetés tervezetéről az október elsejei plenáris ülésen egyeztetnek tovább.