Döntött a parlament: átalakul az érdekegyeztetés, 90 napig jár a munkanélküli segély

Vágólapra másolva!
A parlament hétfői ülésén döntött, hogy 90 napig fog járni a munkanélküli segély, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács létrejöttével átalakul az érdekegyeztetés, és több ponton is megváltozik a Munka törvénykönyve.
Vágólapra másolva!

Átalakul az országos érdekegyeztetés rendszere, miután a parlament hétfőn 233 igen szavazattal, 73 ellenében elfogadta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) létrehozásáról szóló törvényt. Az NGTT az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, a Gazdasági és Szociális Tanácsot, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot váltja fel, és évente legalább négyszer ülésezik majd.

Az új testület döntéseket nem hoz, konzultációs, javaslattevő és tanácsadó feladata lesz. A lépésre a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint azért van szükség, mert az Országos Érdekegyeztető Tanács nem működött hatékonyan. A jogszabály módosította a Munka törvénykönyvét is, így a kormány rendeletben határozza meg a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot.

A munkaügyi törvénycsomag több ponton is megváltoztatja a Munka törvénykönyvét, így a heti munkaidőt, a próbaidőt, valamint a szabadság kiadását. A törvény szerint a rendes munkaidő mértékének átmeneti csökkentése miatt fel nem használt munkaórák hosszabb időre átcsoportosíthatók úgy, hogy később a munkavállalók heti 44 órát is dolgozhatnak heti 40 órára járó bérért. A hosszabb munkaidőben való foglalkoztatás legfeljebb egy évig lehetséges, ezen idő túllépése esetén a munkavállaló számára háromszoros bér jár.

Változik a túlmunka kifizetése is, a munkáltató előírhatja, hogy ellenértékként pótlék helyett szabadidő jár, ami nem lehet kevesebb a végzett munka időtartamánál. A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet majd kiadni. A közszférában alkalmazott megoldáshoz hasonlóan akár 6 hónapos próbaidőt is kiköthet ezután a munkaadó, de csak akkor, ha erre a hatályos kollektív szerződés felhatalmazást ad.

A parlament hétfői ülésén elfogadták azt a módosító indítványt, amelynek értelmében száznyolcvan helyett legfeljebb kilencven napig lesz folyósítható a jövőben az álláskeresési járadék. Az eredetileg a fideszes Czira Szabolcs által benyújtott módosító javaslathoz több kormánypárti képviselő csatlakozott. Ennek elfogadásával megváltoztatták Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését, amely legfeljebb száznyolcvan napig tette volna lehetővé a járadék folyósítását.