A bruttó keresetek 5,5 százalékkal nőttek

Vágólapra másolva!
Az átlagos bruttó átlagkereset 5,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset 2,5 százalékkal haladta meg az idén január-februárban az előző év azonos időszakában mértet - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A legalább ötfős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 217 800 forint volt. Ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 225 200 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 202 000 forint volt. Az átlagkeresetek a versenyszférában 7, a költségvetés területén 1,7 százalékkal nőttek.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (440 700 forintos bruttó átlagkereset), ezt az információ és kommunikáció (399 700), valamint az energiaipar követte (338 700). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (140 200), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (156 100), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (157 100) ágakban dolgozók kerestek.

A rendszeres (prémium, jutalom, különjuttatás nélküli) kereset 2012. január-februárban átlagosan 7,7 százalékkal - ezen belül a versenyszférában dolgozóké 9,9 százalékkal - haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye 3,8 százalékkal emelkedett. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be a 2012. évi garantált bérminimum változása miatt. A február havi bérindex jelentős növekedését a visszamenőleges béremelések okozták.

Az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 140 800 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 000, a szellemi foglalkozásúaké 182 700) Ft volt, 2,5 százalékkal magasabb az előző évinél. A KSH adatai szerint 2011-ben az infláció mértéke 3,9 százalék volt.

A versenyszféra legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 798 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, ez 29,6 ezer fővel alacsonyabb, mint 2011. január-februárban. A költségvetési szférában 696 ezren dolgoztak (8,2 ezer fővel kevesebben, mint egy évvel ezelőtt), közülük átlagosan 32 ezren közfoglalkoztatás keretében. A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 103 ezer fő állt alkalmazásban, 3,5 ezer fővel több, mint egy éve.

Összességében a nemzetgazdaságban - az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - alkalmazásban állók száma 34,3 ezerrel csökkent.

A közalkalmazottak 69 százaléka kapott bérkompenzációt

Az adó- és járulékváltozások ellentételezésére 2012. januártól a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor havonta az arra jogosultaknak a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél. 2012. január-februárban a költségvetésben a teljes munkaidősök mintegy 59 százaléka átlagosan 10 700 Ft, a nonprofit szervezeteknél pedig az alkalmazásban állók 8 százaléka 10 600 forint juttatást kapott ezen a címen - közölte a KSH.