Több száz fiatal megy amerikai nyári munkára

Vágólapra másolva!
Hozzávetőleg ötszázra tehető azoknak a magyar fiataloknak a száma, akik évente gyermektáborokban, éttermekben dolgoznak a nyári szünetben az Egyesült Államokban. A többséget a kaland, az angoltudás javítása motiválja. Ugyan meggazdagodni nem lehet belőle, talán jut az ősztől bevezetendő tandíjra is. Még lehet jelentkezni.
Vágólapra másolva!

A tengerentúlon nyári munkát vállalni vágyóknak célszerű már az év első hónapjában megkezdeni az előkészületeket: a munkák szervezésével foglalkozó hazai cégek többségénél január-február végéig lehet jelentkezni. Rasovszky Miklós, a CCUSA programkoordinátora arról tájékoztatott: a programokra 19-28 éves, nappali tagozatos egyetemisták, főiskolások, vagy a hosszabb nyári hiányzást lehetővé tévő, de stabil pozícióban dolgozók - elsősorban tanítók, középiskolai tanárok jelentkezését várják.

Minden vízumkérelmező potenciális kivándorlónak számít

A fentiek vízumkérelmét általában kedvezően bírálják el, ám minden egyes kérelmező potenciális kivándorlónak számít. Az ugyancsak amerikai idénymunkák közvetítésére szakosodott ICCP- nél 19-30 évesek jelentkezhetnek a munkákra.

Gyermekfelügyelői vagy vendéglátós munkákat kaphatnak

Az Egyesült Államokba idénymunkára készülők mindkét cégnél a gyermektáboroztatás vagy az ún. "work experience" programok közül válogathatnak. A résztvevők mintegy 900 amerikai gyermektábor valamelyikében kaphatnak munkát gyermekfelügyelőként vagy a tábor működtetését biztosító kiegészítő személyzetként. A programkoordinátor elmondása szerint mindkét munkatípusra évente átlagosan 300 fiatal jelentkezik.

Counselor beosztásban a gyermekek kézműves foglalkozásait, sportoktatását és testi épségét garantáló gyermekfelügyelőként lehet dolgozni. A counselor-ként dolgozók ötvenféle sporttevékenység - például úszás, tenisz, kosárlabda vagy vívás oktatása, felügyelete közül választhatnak. Support staff-ként a tábor működését segítő kiegészítő személyzethez takarítóként, konyhai kisegítőként, mosodásként, felszolgálóként, vagy segédszakácsként lehet csatlakozni. A munka két hónapig tart, heti egy szabadnappal.

A gyermektáboroztatás helyett inkább a "work experience" programot választók a vendéglátóiparban - éttermekben, hotelekben, vidámparkokban, nemzeti parkokban - például a Yellowstone-parkban dolgozhatnak konyhai alkalmazottként, takarítóként, jegykezelőként esetleg karbantartási munkákat végzőként. Az amerikai vendéglátós munkákra maximum 4 hónapos vízum adható.

A gyermektáboros munkákkal teljes ellátás jár

Persze mindkét munkatípusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. A gyermektáborban dolgozók számára a szállás, az utazás, a felkészítő tréning teljesen ingyenes. A CCUSA állja a repülőjegy, valamint a New York-tól a kiválasztott célállomásig tartó busz vagy költségeit is.

A fizetésnél a munkavállaló kora is számít

A gyermekfelügyeletet választók 19-20 éves korig a tábor időtartamára 835 dollár (167 ezer forint), 21 év felett pedig 935 dollár (187 ezer forint) fizetést kapnak. Akik menet közben vízi mentő képesítést is szereztek, 1010 dollár körül (202 ezer forint) keresnek.

835 és 1500 dollár között kereshetnek

A kiegészítő személyzethez csatlakozók bére magasabb: ők életkoruktól függetlenül 1250 dollárt (250 ezer forintot) kapnak. A munkabért az egyes táborok gyakorlatától függően két- háromhetente, havonta fizetik. Az ICCP- nél a gyermektáboroztatásban munkát vállalók fizetése magasabb - a munka időtartamára átlagosan 1300 -1500 dollár körül mozog, itt viszont a Budapest-USA-Budapest repülőjegyek költsége teljes egészében a munkavállalót terheli.

A "work experience" foglakoztatásra szavazók órabére átlagosan 6-8 dollár (1200 - 1600 forint) körül alakul, ám szálláshelyről és ellátásról maguknak kell gondoskodniuk, repülőjegyüket ők is maguk fizetik.

Jó angoltudás nélkül nincs esély

A CCUSA-nál jelentkezőknek elsőként a cég honlapjáról elérhető jelentkezési lapot kell kitölteniük. Következő lépésként egyórás állásinterjú keretében -amelyet gyakran az USA-t már megjárt fiatalok vezetnek le - alaposan letesztelik a jelentkezők nyelvtudását. "A support staff-os munkákhoz maximum középfokú, míg a gyermekfelügyelői pozíciókban erős középfokú, vagy felsőfok közeli angoltudásra van szükség" - tette hozzá Rasovszky Miklós.

Érkezzünk anyagi tartalékokkal

A sikeres állásinterjút követően kerül sor az USA budapesti Nagykövetségén a vízum intézésére: ez 100 dollárba (20 ezer forint) kerül. A CCUSA-nél a gyermektáborban dolgozóknak 495 eurós (135 ezer), míg a work experience program résztvevőinek 645 euró (161 ezer forint) regisztrációs díjat kell fizetniük. Az ICCP-n keresztül munkát vállalók a 35 ezer forintos plusz 100 dolláros regisztrációs díjat és a vízumügyintézés díját fizetik. A programkoordinátor azt is elárulta: a legtöbb fiatalt a nyelvtudás fejlesztésének igénye, a kalandvágy és az amerikai életstílus megismerésének vágya viszi a tengerentúlra. Mindenesetre azt javasolja: érdemes néhány száz dollárt tartalékolni az első fizetésig...

Takács Gabriella