Startolt az erdészeti közmunkaprogram

Vágólapra másolva!
A Nyírerdő Zrt. erdészeteiben megkezdődött az a hét hónapig tartó közmunkaprogram, amelyben 424 hátrányos helyzetű állástalan jutott állandó keresethez. A program a magyarországi tizenkilenc állami erdészetből tizenhatot érint - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A csaknem kétmilliárd forintos költségvetésű, hét hónapig tartó foglalkoztatás 420 település összesen 2100 tartósan munkanélküli lakosát érinti. A dolgozók munkájuk során korona- és törzsnyesést, vágástakarítást végeznek majd, útpadkákat, valamint turistautakat hoznak rendbe, illegális hulladéklerakókat számolnak fel.
A munkavállalók egyébként nemcsak dolgoznak a program keretében, hanem képzésben is részesülnek. A pályázat ugyanis kikötötte: a foglalkoztatottak 15 százalékának OKJ-s képesítést nyújtó szakmai képzést kell tartani, így a legjobbak később nagyobb eséllyel kereshetnek majd munkát.