Tanácsos kérdezni és hallgatni az első munkanapokon

Vágólapra másolva!
Az első munkanapok döntőek a dolgozó későbbi megítélésében, a csapatban betöltött szerepében. A nagyobb cégeknél beilleszkedési programok vagy az integrálódást segítő mentor várja az új dolgozókat. Ahol nincs kidolgozott rendszer, ott a jövevényeknek maguknak kell kitaposniuk az utat. A jobpilot nyári karriertippjeinek hatodik részében a munkahelyi beilleszkedéshez adunk tippeket.
Vágólapra másolva!

A kezdetekkor fontos, hogy az új munkatárs a középpontba kerülés helyett inkább a háttérbe vonulva térképezze fel a munkafolyamatokat, a cégen belüli írott és íratlan szabályokat. Érdemes először figyelni, hallgatni és kérdéseket feltenni. Nézze meg, hogyan dolgoznak a kollégák, miként kommunikálnak egymással, milyen a munkamorál, mennyire drákói a szigor. A későbbiekben pedig alkalmazkodjon mindehhez, ne akarja megváltoztatni az íratlan szabályokat, azzal ugyanis több ellenséget szerezhet magának, mint támogatót.

Figyelje meg, hogyan öltöznek a kollégák

Már az első munkanap előtt érdemes rákérdezni a cégre jellemző öltözködési szokásokra. Ha nincs szabály, akkor az első munkanapon tanácsos megnézni a kollégák öltözékét és ehhez idomulni.

Nemcsak a ruházatról, hanem a munkakezdésről is érdemes tájékozódni. Ha úgy látja, hogy a kollégák rugalmasan kezelik a munkaidőt, mindenki akkor érkezik, amikor épp kedve tartja, ajánlott egy illetékestől megkérdeznie, hogy neki mikortól kezdődik a munkaidő és meddig tart. Szigorúan tartsa magát a vezetője által meghatározott reggeli kezdéshez. A késés csak problémákat szülhet.

Térképezze fel, ki milyen szerepet tölt be a csapatban

A beilleszkedéshez a csapat tagjait, a kollégák csapatban betöltött szerepét is fel kell térképeznie. Figyelje meg, ki a hangadó a csapatban, ki az, akit kevésbé kedvelnek a kollégák, ki az, aki a folyosói pletykákért felelős, ki ápol jó viszonyt a főnökkel. Ajánlott megnézni azt is, hogy ki lehet leginkább segítségére a beilleszkedésben.

Fontos, hogy bármilyen következtetést is vont le megfigyeléseiből, mindentől függetlenül próbáljon meg mindenkivel jó viszonyt kialakítani, vagy legalábbis ne zárkózzon el senkitől. Ugyanakkor a kezdetekben érdemes óvatosnak is lenni: csak annyit áruljon el magáról, amennyi feltétlenül szükséges. Fecsegés helyett inkább kérdezzen, mutatkozzon érdeklődőnek és tanulásra fogékonynak.

Kerülje a fizetés-témát és a véleménynyilvánítást

Az újonnan érkezettek, különösen a pályakezdők sokszor esnek abba a hibába, hogy a folyosói beszélgetések folyamán már az első napokban elkezdik feszegetni a fizetés-témát. Jobb azonban, ha a dolgozó nem kérdezősködik a keresetekről, hiszen arról köztudottan senki sem beszél szívesen. Emellett jobban jár, ha ő sem válaszol az ilyen jellegű kérdésekre. Ha ugyanis az derül ki, hogy túl keveset keres, akkor a kollégák azt gondolják majd, hogy le fogja nyomni a béreket. Ha pedig az, hogy túl sokat, akkor pedig irigykedve tekintenek majd rá.

Ne mondjunk negatívumokat

Nemcsak a bérekről tilos beszélni, ugyanígy kerülni kell a negatív véleménynyilvánítást is. Bármennyire is ellenszenves egy kolléga, ezt különösen a kezdetekben nem szabad hangoztatni. Otthon, családi körben megbeszélhetik a számukra nem tetsző dolgokat, de a munkatársak felé inkább ne kommunikálják.

A legfontosabb azonban, hogy bármennyire is stresszesnek érzi magát a dolgozó, próbáljon lazának mutatkozni.

Oroszi Babett