Kék kártyával ösztönzi a bevándorlást az EU

Vágólapra másolva!
A szakemberhiány enyhítésére ösztönözné a legális bevándorlást az Európai Unió. Franco Frattini igazságügyii biztos egy konferencián mutatta be az ezt segítő kék kártyát - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A javaslat mintájául az Egyesült Államok által alkalmazott zöld kártya áll, amivel sikeresen elszippantják a harmadik világból érkező tehetséges szakembereket az EU elől. A tervek szerint a kék kártya birtokosai első lépésben két évet tölthetnének el valamelyik tagállamban, ezután válthatnának másik uniós országba. Ha pedig öt egymást követő évet töltöttek munkaviszonyban az EU területén, állandó tartózkodási engedélyre is jogosulttá válnának.