Kemény bérharcra készülnek az érdekképviseletek

Vágólapra másolva!
Legalább 9 százalékos bruttó béremelést javasol az MSZOSZ az Országos Érdekegyeztető  Tanácsban. A szakszervezet szerint a teljesítmények megalapozzák a reálkeresetek emelkedését- írja a Népszabadság.  A kormányzati előterjesztés azonban csak 4,5 százalékos keresetemelkedést tart elfogadhatónak 
Vágólapra másolva!

Feszült tárgyalásokra lehet számítani a jövő évi keresetekről szóló októberi egyezkedéseken az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A versenyszféra legnagyobb érdekvédelmi tömörülése, az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) tegnap úgy határozott: bruttó 9 százalék feletti bérnövekedést kérnek, kompenzálva ezzel az idén a tervezettnél némileg rosszabbul alakuló reálkereseteket. 2007-re eddig jellemzően bruttó 7,5-8,5 százalékos béremelést sikerült elérni helyi szinten, ám az év egészében mintegy 7,5 százalék körüli áremelkedés várható. Mindez a bérterhek növekedése miatt reálkereset-csökkenést is jelent. A szövetség adómentes étkezési hozzájárulás összegének további növelésére is javaslatot tett: hidegétkeztetés esetén a jelenlegi ötezerről hatezerre, meleg étkeztetésnél tízezerről 12 ezer forintra. Jövőre a hároméves megállapodásnak megfelelően tovább nő - 69 000 forintra - a minimálbér összege.