Románia éllovas zsebbe fizetésben

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió tagállamai közül Románia áll az első helyen a "zsebbe fizetést" tekintve a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése szerint. Romániában a dolgozók 25 százaléka vallotta be, hogy fizetése egy részét zsebbe kapja. Magyarországon ez az arány 8 százalék, míg az uniós átlag 5 százalék.
Vágólapra másolva!

A felmérés szerint a megkérdezett román munkavállalóknak közel 25 százaléka vallotta azt, hogy feketén kapott pénzt: ez azt jelenti, hogy Romániában a zsebbe fizetés majdnem ötszöröse az uniós átlagnak, ami jelenleg becslések szerint 5 százalék körül van. Magyarországon ez az arány 8 százalék az OECD jelentés szerint, Szlovákiában 7 százalék, Csehországban 3 százalék.

A lettek a második helyen

Románia után a második helyen a Lettország áll, ott a megkérdezettek 17 százaléka kapott már adózatlanul fizetést, majd a belgák következnek 14 százalékkal, a litvánok és a lengyelek 11-11 százalékkal. A lista végén Málta, Nagy-Britannia és Franciaország áll, ott mindössze 1 százalékot tesz ki a zsebbe fizetés.

Az OECD jelentés szerint Románia - Bulgáriával egyetemben - az úgynevezett "félhivatalos" foglalkoztatás tekintetében is az elsők között van az unióban. A félhivatalos foglalkoztatás abban különbözik a be nem jelentett munkától, hogy a feketén dolgozókkal ellentétben a munkavállalónak van szerződése a munkáltatóval, de nem kapja meg a vele járó teljes kompenzációt. Az OECD dokumentum szerint Magyarországon az összes foglalkoztatottak 19,4 százaléka nincs társadalombiztosításra bejelentve, és 2,6 százalék dolgozik munkaszerződés nélkül.