Pénzzel telepítik haza a csehek a vendégmunkásokat

Vágólapra másolva!
A cseh állam programot dolgozott ki az állásukat vesztett vendégmunkások hazatelepítésére. A külföldiek 500 eurót (150 ezer forint) és egy repülőjegyet kapnak. Eddig főleg mongolok éltek a lehetőséggel. Némileg csökkenti a program hatását a 60 millió koronás keret, amiből mindössze 2 ezer vendégmunkás hazaküldésére van pénz - írja a Napi Gazdaság. 
Vágólapra másolva!

A gazdaság zsugorodása miatt hivatalos becslések szerint is 70 ezer külföldi vendégmunkás vesztheti el az állását Csehországban. Sokan közülük Vietnamból vagy Mongóliából érkeztek, és jelentős összeget fizettek a munkaközvetítőknek azért, hogy állást szerezzenek nekik Európában. A cseh kormányt erősen aggasztja az a lehetőség, hogy az elbocsátott vendégmunkások a feketegazdaságban kötnek ki vagy bűnözővé válva próbálnak megélni, ezért programot dolgozott ki a hazatelepülés támogatására. Az állam 500 eurót (14,3 ezer korona) plusz egy repülőjegyet ad minden olyan külföldinek, aki állásának elvesztése után úgy dönt, hogy hazautazik.

A napilap megjegyzi, hogy a kezdeményezés nem hangzik rosszul, a program teljes keretösszege csak 60 millió korona, amiből maximum 2000 ember hazatérését lehet ösztönözni. Mégpedig kormány prognózisa szerint is 12 ezer vendégmunkás vesztheti el az állását csak az első negyedévben.