Vágólapra másolva!
Győr-Moson-Sopron megyében egy év alatt duplájára nőtt a munkanélküliségi ráta, a tavalyi 3-4 százalék után most 7-8 százalék között mozog. Országos szinten még rosszabb a helyzet (10,4 százalék). Bajnai Gordon a Népszabadságnak adott interjújában 2010 elejére 11 százalékos rátát vár.
Vágólapra másolva!

Egy év alatt megkétszereződött a nyilvántartott álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében: a tavaly novemberi 3-4 százalékos munkanélküliségi ráta 7-8 százalékosra emelkedett - tájékoztatta a megyei közgyűlést a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese.

Rimányiné Somogyi Szilvia a gazdasági válság elmúlt hónapjaiban lejátszódott munkaügyi folyamatok egyik jellemzőjének nevezte, hogy jelentősen megnövekedett az álláskereső pályakezdők száma, különösen azoké, akik felsőoktatási intézményekben folytatott tanulmányaikat befejezték.

A válság kedvezőtlenül érintette a térséget, ahol az elmúlt években a válság által sújtott gépipari, járműipari vállalatok jelentették a húzó ágazatot - magyarázta a szakember. Ugyanakkor hangoztatta: némi bizakodásra ad okot, hogy a győri ipari parkban az utóbbi időben három új vállalkozás is letelepedett. Novemberben viszont 340 embert érintő csoportos létszámleépítésről kaptak jelzést - érzékeltette a munkaerő-piaci helyzet folytonos változását.

Bajnai további emelkedéssel számol

A Népszabadság internetes oldalára vasárnap feltett interjúban Bajnai Gordon miniszterelnök azt mondta, a foglalkoztatás visszaesésének mértéke már lassul, de a mélyponton még nincs túl az ország, a jövő év első fél évében a munkanélküliség aránya 11 százalék körül lehet. A foglalkoztatás körülbelül hat hónapnyi késéssel követi a makro adatok javulását. Fordulatot ezért a második félévtől vár.