Menedzserútlevél végzős hallgatóknak

Vágólapra másolva!
A személyes kompetenciákról - például kommunikáció, problémamegoldás, lojalitás - kapnak bizonyítványt a Dunaújvárosi Főiskola műszaki menedzser szakos idén végzős hallgatói egy újszerű kezdeményezés eredményeként - írja a Népszabadság. A "menedzserútlevélként" aposztrofált dokumentumot az önéletrajzhoz lehet csatolni.
Vágólapra másolva!

A főiskola Vezetési- és Vállalkozástudományi Intézete egy pályakezdőknek szóló kompetenciafejlesztő és -értékelő programot dolgozott ki, együttműködésben hét cég - a Hankook, a Ghilbi, a Dunaferr, a Legrand, a Rába, a Paksi Atomerőmű és a Bombardier - humánerőforrás vezetőivel. A tréning kísérleti jelleggel indul, és csak a műszaki menedzserek vehetnek részt rajta. Az elvégzését igazoló dokumentumot tanárok, pszichológusok és humánerőforrásért felelős szakemberek állítják ki.
- A végzős hallgatók féléves tréning keretében kompetenciamérésen és -fejlesztésen vehetnek részt, amelyről a program végén szöveges értékelést kapnak. Ez az úgynevezett menedzserútlevél, amelyet az önéletrajzukkal és motivációs levelükkel együtt elküldhetnek majd a munkaadónak, ha megpályáznak egy állást - mondta a lapnak Mandják Tibor, a Dunaújvárosi Főiskola Vezetési és Vállalkozástudományi Intézetének vezetője, a program koordinátora.