Az őrző-védő cégeknél a legtöbb a munkaügyi szabálytalanság

Vágólapra másolva!
Tavaly összesen 47 ezer ellenőrzést tartottak a munkaügyi ellenőrök az országban, és megállapították, hogy csökkent a munkahelyi balesetek száma az előző évhez képest, viszont a szabálytalanságok miatt 3,6 milliárd forint értékben szabtak ki bírságot. A legtöbb szabálytalanságot a feldolgozóipar és az őrzésvédelem területén tapasztalták 2010-ben.
Vágólapra másolva!

Mintegy 20 ezer bejelentett munkahelyi baleset történt 2010-ben Magyarországon, amelyből 95 volt halálos - közölte Bakos József, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke hétfőn Baktalórántházán.

Az OMMF statisztikái szerint 2009-ben több mint 16 000 munkabalesetet jelentettek, amelyek közül 91 volt halálos, míg 2008-ban több mint 20 000 munkabaleset közül 118 bizonyult végzetesnek. Tavaly összesen 47 ezer ellenőrzést tartott a hatóság, amelyből 22 ezer munkavédelmi, 25 ezer pedig munkaügyi revízió volt - mondta az elnök a Vezető Munkaügyi Felügyelők Bizottsága (SLIC) ülését megelőzően az MTI-nek.

Az ellenőrzésekbe körülbelül félmillió munkavállalót vontak be, és mintegy 3,6 milliárd forint értékben szabtak ki bírságot, amelynek nagyobb része munkaügyi természetű volt, kisebb hányada pedig munkavédelmi. A munkahelyi balesetek számát tekintve Magyarország európai viszonylatban az erős középmezőnyben foglal helyet, a statisztikák ugyanakkor javulást mutatnak a munkaügyi jogsértések tekintetében - jelezte az OMMF elnöke.

Bakos József elmondta: a szabálytalanságok nagyobb részét a feldolgozóipar és az őrzésvédelem területén fedezik fel a hatóság ellenőrei, a korábban domináns építőipar esetszámai csökkentek. A munkavédelmi előírások megsértésekor elsődlegesen a figyelmeztetést alkalmazták az ellenőrök, ám a munkaügy esetében a jogszabályok bizonyos esetekben kötelezővé teszik a felügyelet részéről a bírság kiszabását - mondta Bakos József.

Az adatok szerint 2011 első negyedévében kevesebb bírságot szabtak ki, mint tavaly ilyenkor, ami összhangban van a jogszabály változásával: a hatóság elsődlegesen figyelmeztetést alkalmaz, amikor ez nem lehetséges, akkor nyúlnak a bírság eszközéhez.