Lehet-e szemüveges a légiirányító? - életképek az állásexpóról

Vágólapra másolva!
Pezsgett az élet a standoknál a Monster állásportál Virtuális állásexpójának első két napján. Nem csupán a felkínált állásokról kérdeztek az álláskeresők, hanem a közösségi oldalak veszélyeiről, miként lehet az interneten kidomborítani a szaktudást vagy szemüvegesként van-e esély légiirányítói munkát szerezni. Maradt még idő az információgyűjtésre és a pályázásra, az expo péntek estig tart nyitva.
Vágólapra másolva!

Hétfőn indult és péntekig tart a virtuális állásexpo a www.allas-expo.hu oldalon, amelynek első két napján a látogatók elárasztották a kiállítóteret (az állásexpóról rövid leírást itt olvashat). Ennek egyik látható jele, hogy a chatfalakon sorra érkeztek a kérdések a cégek képviselőihez.

Esély vagy veszély a Facebook?

A Kelly Services személyzeti tanácsadó standján hosszú percekig a Facebook volt a téma. Az álláskeresőket a közösségi médiában rejlő esély és veszély foglalkoztatta. Mint kiderült, nem érdemes félvállról venni, mit írunk ki személyes adatlapunkra és ki számára tesszük elérhetővé. Egyre több fejvadász olvas bele a pályázók valamilyen közösségi oldalon található profiljába- tudjuk meg a chaten. Aki még nincs fent a Facebook-on, annál más oldalon (Iwiw, blogok, Twitter, LinkedIn ) is utánanézhetnek. Ha nem is döntő a facebookos megjelenés, de mindenképpen árnyalja a pályázóról alkotott képet. Sőt, könnyen ugorhat ugyanis a kiszemelt állás, ha a profil tele van szexoldalakkal, vagy szélsőséges megnyilvánulásokkal.

Ugyanennél a standnál arról érdeklődött egy álláskereső, hogyan tudja az interneten szaktudását kidomborítani. A HR-tanácsadó szerint erre az egyik leghatékonyabb eszköz még mindig a szakmai blog - ám az sem gond, ha még nincs. Ilyenkor azonban nem árt a Facebook-on és az egyéb közösségi portálokon sűrűn hozzászólni a megpályázott területekkel kapcsolatos témákhoz.

Gyakran felbukkanó téma a külföldi munkavállalás. A chaten hamar kiderül, hogy a londoni piac telített, miközben Spanyolországban minden második fiatal munkanélküli, így ajánlatos első körben itthon körülnézni. Külföldi állásajánlatból egyébként nincs hiány, az egyik kiállító, az EU Work például kifejezetten ilyen munkák közvetítésére specializálódott.

Sokszoros a túljelentkezés légiirányítói munkára

Sokan érdeklődtek a légiirányítói szakmáról a HungaroControl standjánál. Többek között megkérdezték, elegendő-e a munkához az erős középfokú angoltudás. "Elvben igen, ám komoly versenyre kell felkészülni, mert a legtöbb, erre a területre pályázó fiatalnak jó az angolja" - írta chaten a cég képviselője. Akad, akit az foglalkoztatott, dolgozhat-e légiirányítóként három dioptriás szemüveggel. Számára megnyugtató hír: nem akadály, több szemüveges légiirányító is dolgozik a cégnél. A túljelentkezés azonban gyakran 20-szoros.

Angol és még egy nyelv: irány a multi ügyfélszolgálat

Zajlott az élet két nemzetközi ügyfélkiszolgáló központ (angolul shared service center) - az Avis és a British Petrol - standjánál is. Az ilyen központok állásai a nyelveket magas szinten beszélőknek szólnak, általában angol és egy másik nyelv erős középfokú ismerete a feltétel. Az Avis standjánál chatelőket a részletek foglalkoztatják. Például kiderül, hogy bár a magyar nemzeti ünnepeken is dolgozniuk kell a külföldre ügyfélszolgálati munkát végzőknek, ezért cserébe arra a napra dupla fizetés jár. A British Petrolnál az egyik érdeklődő némettudásával keres állást. Neki jó hír, hogy épp sok németest keresnek, főként ügyfélszolgálati és pénzügyi területre.

Az agráriumban és élelmiszeriparban működő Bonafarm Csoport műhelyvezető, gépüzemeltető, analitikai részlegvezető és laborvezetői állásokkal érkezett az egész héten át tartó expóra. Színes álláskeresői kör ostromolta őket: akadt a chaten felszolgálóból lett asztalos, több mint 10 éves értékesítési tapasztalattal rendelkező, szerbül is tudó fiatalember, recepciós munkát kereső fiatal lány is. A tapasztalat egyébként, hogy a virtuális állásbörzéken a hagyományossal összevetve gyorsabban kapható válasz egy-egy kérdésre, sallangmentesen tehetőek szerezhető információ.

A virtuális állásexpo pénteken este zárja kapuit, így maradt még idő a cégek képviselőitől kérdezni vagy az önéletrajzot leadni.

Takács Gabriella