Így szerezzünk szakmai gyakorlatot

Vágólapra másolva!
Könnyebb a pályakezdés, ha már a tanulmányok alatt belekóstolunk a munka világába. Ehhez a legjobb lehetőség a szakmai gyakorlat illetve egy gyakornoki programon való részvétel. A cégek is felismerték ennek előnyeit, így ugyanis könnyebben szerezhetik meg a fiatal tehetségeket, akik később kulcsemberekké válhatnak. Másfél hónap múlva startol a tavaszi toborzási szezon, így már érdemes nézelődni. Sipos Mária a Frissdiplomás Kft. szakértője oszt meg néhány gondolatot a szakmai gyakorlatszerzés fortélyairól.
Vágólapra másolva!

A HVG Állásbörze 2009 őszi kérdőíves felmérései szerint a felsőoktatásban tanuló diákok nagy része (72,82%) már szerzett munkatapasztalatot a tanulmányok ideje alatt. Ez a korábbi évek eredményeivel összehasonlítva egyértelműen pozitív változás, sőt a már munkába állt diplomások közül is egyre többen ülnek vissza az iskolapadba további ismeretszerzés, ismeretfejlesztés céljából. Nagy az érdeklődés a nemzetközi információ és tapasztalatszerzés iránt is, a börze válaszadóinak 53,29 százaléka tervezi, hogy az elkövetkező 3 évben munkavégzés vagy továbbtanulás miatt külföldön is szerencsét próbál. Úgy tűnik, az Európai Unió munkaerőpiacának már legalább tervezési szinten hatása van a fiatalokra.

A cégek kétharmada felvesz szakmai gyakorlatost

Az állásbörzén kiállító munkaadók 67,86%-a rendszeresen alkalmaz egyetemi/főiskolai hallgatókat szakmai gyakorlat típusú munkára és egyre népszerűbbek a gyakornoki programok (54%-nak van 28 százalék tervezi). A START kártya, a diákszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás segítségével a vállalatok költséghatékonyan tudnak pályakezdőket alkalmazni. Természetesen azért nem ingyen, hiszen egy megfelelően hatékony program, mely jól felépített és a vállalat céljaihoz igazítva alkalmaz fiatlokat, nem kis anyagi és energia befektetést igényel a vállalat részéről.

A szakmai gyakorlat nem csak a munkaadótól igényel befektetést, hanem a fiataltól is, aki vállalja, hogy "főtevékenysége", a tanulás mellett szabad plusz óráiban egy vállalat részévé válik, munkafeladatait pontosan és precízen elvégzi és próbál minél jobb teljesítményt nyújtani a munkaadó számára. Annak érdekében, hogy ez a ráfordítás megtérüljön, és fiatalként valóban olyan cégnél helyezkedjünk el, amely a szakmai előmenetel szempontjából megfelelő, ahol jól érezzük majd magunkat és fejlődési perspektívát is látunk, érdemes az alábbi pontokat végiggondolni, mielőtt benyújtjuk jelentkezésünket egy gyakornoki programra, szakmai gyakorlati lehetőségre:

Mielőtt beadjuk jelentkezésünket...

1. Gondoljuk végig, milyen céljaink vannak, milyen típusú munkakörben és szervezeti légkörben képzeljük el magunkat a legkönnyebben. Ha a szakmai tapasztalat megszerzése és a csapatmunka a fontos, és nem szeretnénk túl nagy felelősséget vállalni, a kisebb vállalatoknál lévő vagy rövidebb időtartamú gyakornoki lehetőségek között érdemes böngészni. Ha pedig vezetői ambícióink vannak, fontos a karrier, előmenetel, érdemes körülnézni a multinacionális vállalatok vezetőképző programjai között.

2. Keressünk olyan helyet, ahol a gyakorlati idő alatt ránk váró feladatok előre meghatározottak. Járjunk utána, hogy az adott vállalatnál tényleg szakmai tapasztalatot szerezhetünk-e és nem csak általános irodai munkákra akarnak munkaerőt felvenni. A program komolyságának jele, hogy a vállalat részletes ütemtervvel és munkaköri leírásokkal rendelkezik a munkavégzéssel és esetleges képzéssel kapcsolatban.

3. Szerezzünk minél több információt a programról, a vállalat tevékenységéről és próbáljunk olyan munkavállalókkal beszélgetni, akik az adott helyen már befejezték gyakorlati idejüket. Így el tudjuk dönteni, hogy megfelelőek-e számunkra a feltételek. Sok vállalat jellemzően a tavaszi toborzási szezonban hirdeti meg gyakornoki programjait, ezért az elkövetkező hónapokban érdemes nézelődni, és megragadni a lehetőségeket.