Extrém tréningek: A sziklamászástól a barlangtúráig

Vágólapra másolva!
Egyre népszerűbbek az extrém outdoor (szabadtéri) tréningek - állítják a szakértők. Egyelőre azonban leginkább csak a multik élnek a lehetőséggel - bár már néhány kisebb cég is kipróbálta a csapatépítés ezen formáját. A repertoár széles: lehet barlangtúrázni, kötélen csúszni - szakadékok felett -, sziklát mászni, siklóernyőzni, paintballozni, és kikapcsolódásként hőlégballonon lebegni Budapest felett.
Vágólapra másolva!

Az extrém outdoor tréningek közül a barlangtúra, a sziklamászás és a 8-10 méter magasan (néha szakadékok felett) kifeszített kötélen való csúszás tekinthető leginkább csapatépítésre alkalmas programoknak - tudtuk meg. A program jellegéből adódóan és az ahhoz tartozó feladatoknak köszönhetően ugyanis ezek a programok azok, amelyeken nagyban növekszik a munkatársak összetartása. Ugyan a többi, azaz a hőlégballonozás, siklóernyőzés, paintballozás (festékpatronos lövészet) és a quadozás (négykerekű terepmotorozás) során is csapatépítés zajlik, azokon inkább a közös élmény és a félelem legyőzése a hangsúlyosabb. Míg egy barlangtúránál egymásra vannak utalva a csapattagok, és közösen kell felülemelkedniük a problémán, addig egy hőlégballonozásnál nem kell segíteni a másiknak, csak csodálni a tájat.

Barlangászat: összetartóbbá tesz

A barlangászat során 5- 10 fős csapatokra bontják szét a résztvevőket, akiknek különböző akadályokat kell leküzdeniük. Előfordul, hogy a barlanghoz egy több darabra tépett térképet kapnak, amelyet először közösen össze kell rakniuk, és csak ezután indulhatnak el a cél felé - legalábbis ha könnyen ki szeretnének találni onnan.

"A program során folyamatosan szükséges segíteni a társaknak, emellett figyelniük kell önmagukra és egymásra is. Ennek köszönhetően kialakul, illetve erősödik a munkatársak közötti összetartás, és a csapatszellem is" - magyarázta Szabó Dénes, az Extrém Élmény Bt. trénere. A helyszín kiválasztásakor egyébként a legtöbben a Mátyás-hegyi barlang mellett döntenek.

Sziklamászás: együttműködőbbé tesz

A barlangászathoz hasonlóan kedvelt program a sziklamászás is. A sziklafalról való leereszkedést lehet egyénileg illetve párban megtenni. Utóbbi inkább ajánlott csapatépítő tréningeken, hiszen ilyenkor a társ biztosítja a leereszkedőt, egymástól függnek, és szorosan együtt kell működniük a problémamentes leérkezéshez.

Kötélen csúszás: segít legyőzni a félelmet

Az extrém tréningek közül a legnépszerűbb és a legtöbbször igényelt az a program, amely során 8-10 méter magas oszlopokról, egyikről a másikra csúsznak át a résztvevők egy kifeszített kötélen. Az úgynevezett kötélpályákat egyébként igény szerint akár szakadékok felett is kiépíthetik.

"A programon a félelem legyőzése a cél, egymás biztatása, közös megbirkózás a feladattal. Ha sikerül végigcsinálni, a dolgozó magabiztosabbá válik, és valószínűleg könnyebben néz szembe a mindennapok kihívásaival is" - mondta el Dénes Fruzsina, a Merényi & Társai Képzési és Tanácsadó Kft. trénere.

A munkatársak emellett - mivel egymást segítve ereszkednek le a pályán (a kötélcsúszásnál csak drukkolnak egymásnak)- összetartóbbakká válnak, a programon ráadásul lehetőség nyílik jobban és mélyebben megismerni a kollégákat: a csúszások alatt megtudhatják többek között azt, ki hogy viseli a kockázatot, hogy reagál veszélyes helyzetekben, és hogy ki mennyire segítőkész és türelmes a másikkal szemben.