Szerényebb lesz az idei céges ajándékozás

Vágólapra másolva!
Az idei karácsony előtti időszakban a legtöbb cégnél a jelszó: minél kevesebb pénzből megúszni. Ennek jegyében szerényebbek lesznek a karácsonyi partik, kisebb keret áll rendelkezésre a partnerek megajándékozására. Azért természetesen nem marad el az ünneplés, már javában folyik az ajándékok rendelése. Továbbra is sláger az egyedi szett, a bor, a bőrmappa, a pendrive. A vállalatok egy része ajándékozás helyett az adományozást választja.  
Vágólapra másolva!

"A cégek általában tartanak az újdonságoktól és a szokatlannak, extravagánsnak tűnő ötletek nem mennek át a döntéshozók listáján" teszi hozzá Váradi Éva, a Golding Reklámajándék Kft marketingvezetője. Prognózisa szerint ezért idén is a minőségi kivitelezésben készült bőrmappák, pénztárcák, irattartók tarolnak majd. Ugyancsak közkedvelt ajándék a diszkrét, finoman elegáns, névre szóló gravírozású toll is. Némi varázst azonban adhat a ceremóniának, ha az ajándékozók megpróbálják az elmúlt év valamely jól sikerült, nevezetes eseményéhez kötni az ajándékot-ha például emlékezetes csapatépítő túrán vettek részt a kollégák, érdemes a pozitív élményeket felidézni ajándék hátizsákkal vagy hűtőtáskával.

Üzleti partnernek szettet

Rusz Ferenc, az Anda Presents belföldi kereskedelmi vezetője elmondta, hogy az év vége közeledtével inkább az exkluzív reklámajándékok kerülnek előtérbe. Kedveltek a jóminőségű szeszesitalok - borok, röviditalok, illetve ezek szett változatai. Megfigyelésük szerint a magyar vásárlók szívesen ajándékoznak különféle szetteket, legyen az akár italokból álló, akár írószereket tartalmazó készlet. A naptárak, filofaxok változatlanul kelendőek. Népszerűek a különféle promóciós textiltermékek is, főként a polár pulóvereket és a kabátokat szeretik. Ami idén újdonságnak mondható és nagyon sokan rendelnek, az a fémházas, bőrkiegészítővel ellátott pendrive. Az ajándéktárgyakra ugyan felkerül a küldő cégek ismertető jele, de inkább csak szolidan. "Az nem mondható el, hogy egyáltalán nem emblémáznak, de ma már nem dívik a kilencvenes évek harsány logózása. Egy diszkrét felirat például egy szép fém toll dobozának jobb alsó sarkán emlékeztetőül jelzi, hogy kitől érkezett az ajándék, mégsem tolakodó" - tette hozzá Rusz Ferenc.

Nem jó a túl értékes ajándék

Az ajándékok értékét tekintve általában párezer forinttól tízezer forintig terjedő összeg jut egy-egy darabra, csúcsvezetők részére ennek értéke felfelé növekedhet. Fontos ugyanakkor, hogy a célszemély ne érezze magát lekötelezve, mi több, korrumpálva a túlságosan nagy értékű ajándéktól. Sokszor kis cégek nagyobb ajándékkal kedveskednek, mint a nagyobbak. Egyre nagyobb divat, hogy az ajándékot nem postán, futárral küldik ki, hanem télapónak vagy angyalkának öltözött hostessek viszik házhoz.

"A lényeg mindig az, hogy érezze az ajándékozott, hogy valóban gondoltunk rá, és nem csak letudtuk a karácsonyi kötelező projektet. Ezért az üdvözlőkártyát minimum kézzel írjuk alá, vagy egyéb módon érzékeltessük, hogy személyes. Kifejezetten személyest csak akkor adjunk, ha nagyon jó a kapcsolat. Bár a sablonajándékokkal nem fogunk virítani, de biztos, hogy nem hibázunk. Ha sikerül valami humorosat becsempészni, az siker szokott lenni. Nem feltétlenül teszik el hónapokra, de körbeviszi a kollégáknak, nevetnek egyet, és ennél többet nem is szabad várni egy céges karácsonyi ajándéktól" -tájékoztatott Papp Pégé Gábor protokoll-szakértő, az Avalon rendezvényszervező vállalkozás vezetője.

Vannak, akik jótékonykodnak

Bizonyos cégek évek óta az ajándékküldés helyett a jótékonykodást gyakorolják az évnek ebben a szakában. Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója elmondta, hogy év végén üzleti ajándékok küldése helyett 2004 óta az adományozást választják. 2007-ben például egy egész évre szóló folyamatos együttműködést épített ki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal: 25 millió forint értékű adománnyal támogatta a nehéz sorsú és sérült gyermekeket. Az ajándékot mindazon partnerei nevében adta, akiknek karácsonyi ajándékot küldene.

A számítógépes adarmentéssel foglalkozó Kürt Zrt-nél az adományozásnak négy éves hagyománya van. "Év közben begyűjtjük céges partnereinktől mindazoknak a listáját, akiket örömmel látnának a megajándékozottak, kedvezményezettek között. Idén a választás a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványra esett, akiknek hamarosan milliós nagyságrendű adományt nyújtunk át"- mondta el Frankó Csuba Dea marketingigazgató. A cégnél az alapítványok támogatása mellett rendszeres karitatív tevékenység még a dolgozók és gyermekeik megunt, jó állapotú könyveinek, ajándékainak összegyűjtése és szétosztása a rászorulók között.

Hatásos lehet az ötletes képeslap

A figyelmesség alapvetően nem pénz kérdése, a kisebb költségvetésű cégek is okozhatnak kellemes perceket egy-egy szellemes elektronikus képeslappal, pár soros jókívánsággal. Másik lehetőség a logós édesség, a szaloncukor. Petrovszki Zsuzsanna, egy reklámédességekkel foglalkozó cég képviselője elmondta, hogy aki kevesebbet tud rászánni, de mégsem akar elfeledkezni az ünnepről, szaloncukrot választ karácsonyi figyelmességnek. Legkedveltebbek a kókuszos, kakaós és zselés változatok.

Aki viszont vastagabb pénztárcával bír és maradandó élményt szeretne okozni, befizetheti üzleti partnerét egy sétarepülésre is. Már 26 ezer forinttól kapható egy 25 perces Budapest panorámás út, alig több mint százezerért pedig akár Sopronig, vagy a hortobágyi Kilenclyukú hídig is elröptetheti üzleti partnereit.

Szobota Orsolya