Az MBA előszobája - terítéken a GMAT-teszt

Vágólapra másolva!
Nyugat-európai és amerikai menedzsment kurzusok felvételije nehezen kerülhető meg GMAT-teszt kitöltése nélkül. Embert próbáló feladatnak tartják a négy órás megmérettetést. A pályázó vizsgázik angolból, matematikából, szövegértésből és gyorsaságból is. A 800 pontos maximum elérése lehetetlen, de akár 230 pont is belépőt jelenthet MBA képzésre. Terítéken a GMAT-teszt.
Vágólapra másolva!

Több éves vállalati múlttal már megéri beruházni MBA képzésekre - főként, ha vezetői székre pályázunk. Csakhogy a diploma, a szakmai tapasztalat, a magas szintű angoltudás és a tandíj kiegyenlítése nem mindegyik kurzusra jelent automatikusan belépőt. Számos MBA-képzést csak sikeres GMAT-teszt birtokában lehet elkezdeni - akárcsak bizonyos amerikai egyetemeket.

Első rész: kifejtős kérdések gazdasági témában

Hogy miből áll a teszt? A GMAT (Graduate Management Admission Test) megírására vállalkozóknak először is nagyon jól kell tudniuk angolul. A vizsga ugyanis végig egynyelvű, segédeszközt - például szótárat - nem lehet használni. A megmérettetés időtartama 4 óra. A 240 perces tesztírásba természetesen opcionálisan beiktatható pár perc egészségügyi szünet is. Ezzel a lehetőséggel sajnos csak a leggyorsabbak járhatnak jól - a gyors egymásutánban záporozó feladatok sűrűjében nem biztos, hogy erre is marad idő.

A teszt három fő részből tevődik össze. Az első, 1 órás blokkban rögtön két kifejtős kérdés várja a tesztírót jobbára aktuális gazdasági témákban. Az egyik feladatban bizonyos állításokat kell elemezni, a másikban pedig véleményt kifejteni. Lehet érvelni, ellenvetést megfogalmazni, cáfolni is, ha szükséges.

Második rész: matematikai próba

A teszt második szekciója már feleletválasztós teszt matematikai témákból. A kitöltő megállapításokat kategorizál aszerint, hogy a megadott információk teljesen vagy részben igazak-e vagy esetleg hamisak. A tesztsor másik részében már arra keresik a választ, vajon elegendőek-e a megadott adatok egy-egy feladat megoldásához. A kérdések jelentős részénél terítékre kerülnek például a másodfokú egyenletek és a geometria bizonyos kérdéskörei-például a kör kerülete, területe, stb. Felkészüléskor tehát tanácsos feleleveníteni a középiskolás tananyagot matematikából. A blokk időtartama 75 perc és ez idő alatt 37 kérdést kell megválaszolni. Egy-egy kérdésnél így legfeljebb 2 percig lehet időzni. Gyakran olyan feladatoknál is, amelyek helyes megoldásához akár negyed órára is szükség lenne. Így nem a feladatok nehézsége - sokkal inkább az időfaktor jelenti az igazi kihívást. A Magyarországon elérhető, GMAT felkészítő tréningek épp ezért arra koncentrálnak, miként lehet egy-egy középiskolából jól ismert feladatot a lehető leggyorsabban megoldani.

Harmadik blokk: mérlegen a szövegértés

A GMAT harmadik blokkjában már a tesztíró szövegértési készsége vizsgázik. Ebben a részben ugyancsak 75 perc áll a kitöltő rendelkezésére, 41 feladattal. Vannak például nyelvhelyességi feladatok: a vizsgázónak itt mondatokat kell javítani, meg kell találnia bennük a hibákat. Jellegzetes feladat még a mondatok befejezése. Itt egy összetett mondat első felét adják meg - a mondat második, befejező részét már A-E variációk közül kell kiválasztani. Jellegzetes feladat továbbá a szövegértés. A blokkban a tudomány legkülönfélébb területeiről (például metafizika, csillagászat, biológia, történelem, latin) mellékelnek rövid szövegrészleteket, amelyekhez a végén kérdések is társulnak. A kérdésre a helyes válasz többnyire itt is A-E opciók közül választható.

A CEU-ra 500 pont a határ

A GMAT-teszt pontozásában is eltér a hagyományos vizsgáktól. Maximálisan 800 pontot lehet elérni. Ennyi pontot tudomásunk szerint eddig sem külföldön, sem belföldön nem kapott még tesztíró. Jó hír a vizsgázóknak, hogy MBA kurzusokra már 230 pont elérésétől is részt lehet venni. A bekerüléshez szükséges pontokról azonban mindig adott oktatási intézmény dönt. (A budapesti CEU képzésein 500 pont körül van a határ.) A vizsga szerkezete ennyiben emlékeztet a hasonló elven működő TOEFL angol nyelvvizsgákra. Az amerikai felsőoktatásba is az itt elért vizsgán, de az intézmény által meghúzott ponthatár alapján lehet bekerülni. A teszt pontozását több tényező befolyásolja. Számít, hány helytelen és helyes választ adott a teszt kitöltője - de az is, hogy mennyi idő alatt történt mindez. Speciális a teszt annyiban is, hogy mindig a tesztíró képességeinek és pillanatnyi teljesítményének leginkább megfelelő példák között szortíroz a rendszer. A számítógépen kitöltendő feladatokat ugyanis mindig az előző kérdésre adott válasz alapján kapja a tesztíró. A nehéz kérdésekre jól válaszolók így nehezebb, a válaszadást eltévesztők a könnyebb kérdést kapnak következőként. A várható eredmény közvetlenül a vizsga után számszerűen megtippelhető. A monitor előtti feleletválasztós feladatok helyes vagy helytelen megoldását azonnal mutatja a rendszer. Az esszék kiértékelésére kell csak várni néhány hetet.

312 dollár a vizsgadíj

A GMAT Test vizsgadíja jelenleg 312 dollár (megközelítőleg 70 ezer forint). Érdemes mihamarabb letenni a vizsgát: a GMAT rendszere előreláthatólag nagy változásokon mehet keresztül 2011 júniusáig. A folyamat részletei egyelőre nem ismertek - de szinte biztos, hogy a teszt nehezedik a jövőben.

További információk a vizsgáról a www.mba.com oldalon.

Takács Gabriella