Vágólapra másolva!
Szombatig biztosan nem lehet használni az M1-es autópályát Győr és Komárom között. Az Állami Autópálya Kezelő szerint a beszakadt burkolatot szerda éjjel helyreállították, azt azonban még vizsgálni kell, hogy az útszakaszon biztonságosan lehet-e közlekedni.
Vágólapra másolva!

Szombatig biztosan nem lehet használni az M1-es autópályát Győr és Komárom között. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. tájékoztatása szerint éjszaka ideiglenesen helyre tudták állítani a burkolatot a beszakadt részen, de további vizsgálatok kellenek, hogy biztonságosan lehet-e ott közlekedni.

A víz egy híd mellett kimosta a földet az autópálya alól, ezért a 105-ös kilométerkőnél négy-öt méter hosszan beszakadt a pálya Győr felé vezető oldala. A másik oldalon is megrongálódott a burkolat, ezért szerdán az M1-est mindkét irányban lezárták.

Winkler-Virág András, Állami Autópálya Kezelő Zrt szóvivője azt mondta: minél gyorsabban próbálnak dolgozni, pünkösd miatt ugyanis a hét végére még nagyobb torlódás várható a forgalomterelés miatt. Közölte: az autósok már most is az utakon éjszakáztak. Amennyiben szombatra az derül ki, hogy biztonsággal lehet közlekedni a szakaszon, akkor is korlátozásokkal lehet majd használni a pályát.