Vágólapra másolva!
Egyik magyarországi kiadó sem tervezi kiadni Tony Blair volt brit kormányfő nagy botrányt kiváltó memoárkötetét, Bush visszaemlékezéseit viszont a világpremierrel egy időben olvashatjuk magyarul.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

Múlt héten Tony Blair A Journey (Egy utazás) címmel megjelent életrajzi könyve bolygatta meg a britek kedélyét. A könyv már megjelenése napján eladási rekordokat döntött a politikai életrajzok műfajában, és világszerte a Gordon Brown egykori pénzügyminisztert bíráló részletekről cikkeztek a lapok. A könyve dublini bemutatójára érkező Tony Blairt szombaton háborúellenes tüntetők tojással dobálták, biztonsági okok miatt a londoni dedikálás is elmarad.

A régóta feszült érdeklődéssel várt memoárkötetben Blair kiáll az iraki háborús brit részvételről hozott döntése mellett, beszél ivási szokásairól, és minden eddiginél erőteljesebben támadja párton belüli politikai ellenfelét, a kormány élén őt váltó és a Munkáspárt tavaszi választási vereségéig az országot vezető Gordon Brownt.

A megkérdezett nagyobb magyarországi kiadók közül egyik sem tervezi megjelentetni magyarul Tony Blair életrajzát. "Október elején lesz a frankfurti könyvvásár, ha addig nem keltek el a jogok, akkor valószínűleg ott fognak a kiadók - adott esetben mi is - érdeklődni" - mondta el kérdésünkre Halász Gábor, az Alexandra kiadó szerkesztője. Az Alexandra korábban már Hillary Clinton és Barack Obama életrajzát is kiadta magyarul. "Elképzelhető, hogy minket is érdekelne a Blair-memoár" - tette hozzá Halász Gábor - "de feszített kiadói tervünk van egy évre előre, ezért nehezen tudunk ilyen hamar lecsapni a friss újdonságokra."

Bokor Pál, az Atlantic Press Kiadó főszerkesztője elismerte, hogy gondoltak a kiadásra, de egyelőre még nem tettek lépéseket. Más kiadók is jelezték, hogy felmerült náluk az ötlet, de nem határoztak az ügyben.

A korábban Bill Clinton, Borisz Jelcin és Che Guevara életrajzait megjelentető Ulpius-ház sem foglalkozik Tony Blair könyvével, viszont George W. Bush szintén érdeklődéssel kísért memoárját a novemberi világpremierrel egy időben adják ki.

A könyv címe Decision Points, és állítólag nem a hagyományos értelemben vett politikusi életrajz lesz, hanem inkább az elnök életének kulcsdöntéseit veszi sorra. A kötetet a Random House-hoz tartozó Crown Publishing House adja ki, közleményük szerint a könyvben olyan eseményekről fogunk "lebilincselő, sosem hallott részletességgel" olvasni, mint a szeptember 11-i terrortámadás vagy a 2000-es elnökválasztás.

A készülő könyv kapcsán az is kiderült, hogy a volt amerikai elnöknek is vannak alkoholproblémái, az előzetes hírek szerint az életrajz épp azzal a történettel fog kezdődni, hogy Bush neje választás elé állítja férjét: ital vagy család. A volt elnök állítólag leköszönése óta a könyvén dolgozik, ebben a Fehér Ház egykori beszédírója, Chris Michel van segítségére.

A könyv magyarul a világpremierrel egy időben, november 9-én kerül a könyvesboltok polcaira. Az Ulpius-háztól megtudtuk, hogy ennek érdekében hét műfordító dolgozik a kézirat fordításán, a szerkesztő pedig folyamatosan nézi át a kész fordításokat. Az elkészült anyagot külpolitikai szakértő ellenőrzi. A könyv 800 oldal körül lesz, és magyar címe egyelőre még nincs.