Hol kezdjük olvasni Paul Austert?

Vágólapra másolva!
Thomas Pynchon, Philip Roth, Cormac McCarthy és Don DeLillo nagy amerikai négyesfogata mellett Bret Easton Ellis a provokatőr, Paul Auster pedig a monomániás grafomán. Regényeit posztmodernnek vagy posztmodern utáninak tartják, mégis könnyen emészthető, olvasmányos művek. Eddig 15 kötete jelent meg nálunk, a legutolsó Láthatatlan címmel épp pár hete. Annak, aki még sosem olvasott Austert, de érdekli, mit esznek rajta mások, összeszedtük, hogy érdemes nekiállni az életműnek.
Vágólapra másolva!

Austerről tudni kell, hogy szereti a csavarokat. Dörzsölt posztmodernként szívesen bíbelődik például a szerzőség problémájával. Jellemző trükkje, hogy az általunk olvasott regény az egyik szereplő regénye, amit - plusz csavar - másvalaki megtalál (elolvas vagy továbbír stb.). Regényeiben mindig különböző nézőpontokból láthatjuk a történteket, melyek gyakran változnak, és mint a puzzle-t, a történetet nekünk kell összerakni a mozaikdarabokból. Szereti még a háromszög-történeteket, a New York-i értelmiségi parákat, erős szimbólumrendszert használ, és izgatja a személyiség elvesztésének problémája. Műveit nálunk az Európa gondozza.

1. New York trilógia (1987)

Auster ezzel a háromrészes regénysorozattal robbant be az irodalmi életbe. Bár az az első műve, de azóta is sokan ezt tartják a legsikerültebbnek. Mi is - ezért is tanácsoljuk, hogy kezdjetek ezzel. A három könyv - Üvegváros, Kísértetek, A bezárt szoba - együtt tesz ki egy átlagos terjedelmű kötetet, ráadásul az elsőből remek képregény is született, az még gyorsabban fogyasztható, ha csak csekkolni akarjuk, érdekel-e minket ez a világ. Auster szinte összes jellemző témája már ebben a trilógiában felbukkan, mondhatni e három könyv minden további művének esszenciája.

A három sztori egy-egy detektívtörténet, amelyek látszólag nem kapcsolódnak egymáshoz, és amelyekben a klasszikus krimisémákat posztmodern fogások (személyiségek egymásba játszása stb.) állítják a feje tetejére.

Az Üvegváros-ban megbíznak egy nyomozót, hogy védje meg ügyfelét a börtönből éppen most szabaduló apjától. Ahogy a főhősnek sikerül kibogoznia a szövevényes ügy szálait, úgy mosódnak össze a szerepek, megfigyelő és megfigyelt alakja eggyé olvad, lesz egyre zavarosabb, valójában ki kicsoda. Végül már az sem világos, mi a valóság és mi a fikció. Austert rettenetesen foglalkoztatja, hogy csúszik egymásba a valóság és az írás: ez visszatérő témája.

A nyomasztó regény hangulatát a képregény-változat remekül visszaadja, sőt valamit hozzá is tesz az eredetihez. (A képregényt egyébként David Mazzucchelli és Paul Karasik adaptálta, és a Maus-t rajzoló Art Spiegelman volt a producere.) A harmadik könyvben, A bezárt szobá-ban pedig a hasonmás téma és a szemilyéség elvesztése motívum hangúlyos: a mesélő átveszi gyerekkori barátja helyét az életben, még az özvegyét is feleségül veszi.

2. Leviatán (1992)

Ben Sach, az író egy nap leesik a negyedik emeletről. Túléli, de ennek hatására úgy dönt, felrúgja addigi életét, otthagyja csinos feleségét, és kivonul a világból (pont úgy, mint Auster egyik kedvenc gondolkodójának, Thoreau-nak Walden című regényében a főhős). Különféle kapcsolatokba menekül, de hol ő nem szereti a másikat, hol a másik őt. Ben Sach történetét egyik barátja és írókollégája, Peter Aaron írja meg. A két főszereplő, Ben és Peter olyan, mintha Auster személyiségének két fele lenne. Aaron sztorijában Auster saját első házasságának kudarcát írta meg, de Ben útkeresése is az ő vergődéseit tükrözi. Váratlan fordulat, hogy Sach végül robbantgatni kezd Amerika-szerte, akár az Unabomber néven ismert értelmiségi terrorista.

Austernél gyakran felbukkan a szerelmi háromszög-motívum: a férfi sokat próbált házasságban éldegél, majd a történet egy bizonyos pontján a jó barátja elcsábítja feleségét. Ez a barát általában fiatalabb és iszonyatosan felnéz a másikra, de végül elárulja. A Leviatán-ban is ez a történet sémája.

3. Láthatatlan (2009)

Ritka, hogy egy nagy író legújabb művei nem keltenek csalódást, általában megfáradt önismétlést kapunk rajongásunkért cserébe. Épp ezért örültünk meg, mikor láttuk, hogy az életmű-sorozat magyarul most megjelenő új darabja, a Láthatatlan megüti a mércét.

Ismét szerelmi háromszög-történet - és megint két íróbarát körül zajlik a történet:az ifjú költő, Adam Walker összebarátkozik a titokzatos Born professzorral és hallgatag, vonzó barátnőjével, Margot-val. A professzor munkát ajánl neki, ő meg cserébe elcsábítja Margot-t. Barátságuk akkor szakad meg, amikor Adam tanúja lesz, hogy Born hogyan gyilkol meg egy embert. De hiába lát mindent, nem tehet semmit, mert a holttestnek nyoma vész.

A történetmesélés most is többszörösen meg van csavarva. A regényt, amit olvasunk, a fikció szerint Adam írta (előbb egyes szám első személyben, majd átvált második, majd harmadik személyre). Kézirata egy barátjához került, aki felkeresi a szereplőket, hogy megtudja, mi az igazság. A regény utolsó fejezete az ő munkája.

Ez a regény már magán viseli az új művészeti vezető keze nyomát: új betűtípussal, új borítóval jelent meg. Érdekes viszont, az új külső szemlátomást erős hasonlóságot mutat az amerikai kiadáséval.

4. Az orákulum éjszakája (2003)

Ebben a regényben megint egy tipikus austeri probléma kerül elő: az író és hőse egymásba olvadása. Igazi hátborzongató téma, David Lynch is megirigyelné, nem véletlen, hogy sokaknak ez a könyv a kedvence Austertől. Sidney Orr, az író súlyos balesetéből lábadozva végre írni kezd. Regényének főhőse bezárja magát egy atombunkerbe, ám csupán egyvalaki tud a hollétéről, ám ő sajnálatos módon meghal. Ahogy a regényhős egyre kétségbeejtőbb helyzetbe kerül, úgy veszti el egyre inkább az irányítást Sidney is a saját élete fölött.

Az a jó Auster műveiben, hogy képes úgy ábrázolni a hülyeségez vagy őrülethez vezető utat, hogy az olvasó a végén teljesen természetesnek, magától értetődőnek találja, hogy a főhős Szabadság szobrokat robbangat Amerika-szerte, hogy hónapokig éhezik a Central parkban vagy hogy egy évig csak autózik fel-alá Amerika országútjain.

5. Holdpalota (1989)

Viszonylag korai regénye, el is üt kissé a többitől, bár nem annyira, mint a szintén ez idő tájt született, gyengébb műve A véletlen zenéje (amelyet még meg is filmesítettek).

A számos önéletrajzi elemmel fűszerezett Holdpalota fő motívuma - címéhez méltóan - a hold. A történet maga azon a nyáron játszdik, amikor az ember először lépett a Holdra, de a hold később is lépten-nyomon felbukkan. A főszereplő anyja balesetben meghal, így hóbortos nagybátyja veszi magához, de hirtelen ő is távozik az élők sorából. Ettől kezdve Fogg módszeres önsorsrontásba kezd. Nem folyamodik ösztöndíjért, nem dolgozik, nem kér kölcsön, ehelyett próbálja a rendelkezésére álló csekélyke pénzből kihúzni. Sikerül elvégeznie az egyetemet, de a végére majdnem éhen hal.

Egyesekben felmerült, hogy a Holdpalota a népszerű brit író, Somerset Maugham1934-es magyarul Örök szolgaság címmel megjelenő könyvével mutat furcsa hasonlóságot. Kétségtelen, hogy jó néhány közös vonást tartalmaz a két könyv, de ettől még a Holdpalota Auster egyik legjobb regénye marad. Bár kissé más ez a regénye, mint a többi, ugyanolyan sodró és magával ragadó, mint Auster minden jobb műve: leülsz, hogy olvass belőle néhány oldalt, de addig nem tudod abbahagyni, amíg el nem olvastad az egészet.

Az életműnek vannak mellékvágányai: például kutyatörténet (Timbuktu), felnőtt mese (Mr. Vertigo), antiutópia (A végső dolgok országában) - ezeket is érdemes elolvasni, bár nem a legjobb művei Austernek. Amitől viszont óvunk mindenkit, azok a versek. Auster ugyanis a kezdet kezdetén verseket is írt, de ezek színvonala meg sem közelíti prózájáét. A szem önéletrajza címmel megjelenő verseskötetet a rajongótábor keménymagjának való.

Kedvenc idézetünk:

"Mert a könyveimet kiadják, mondtam. Az emberek olvassák őket, és nekem fogalmam sincs róla, hogy kik ők. Anélkül, hogy tudnék róla, belelépek idegenek életébe, és amíg kezükbe tartják a könyvemet, az én szavaim jelentik nekik az egyetlen valóságot. Ez szokványos, mondták, így van ez a könyvekkel. Igen, mondtam, így van, de az emberek néha eszelősnek bizonyulnak. Elolvassák az ember könyvét, és valami megpendít a lelkük mélyén egy húrt. Hirtelenjében azt képzelik, hogy én az övék vagyok, én vagyok az egyetlen barátjuk a világon."

Az összeállítást készítette Jolsvai Júlia


Korábban: Hol kezdjük olvasni Mario Vargas Llosát?
Hol kezdjük olvasni Herman Hessét?