Számítógép neveli a jövő gyerekeit Stephenson sci-fijében

Nanohackerek, viktoriánus dandyk, az énjüket is feladó, orgiáról orgiára élő szuperszámítógéppé összeállt hippik, és csavarosan gondolkodó konfuciánus bölcsek népesítik be Neal Stephenson frissen megjelent Gyémántkor című regényét. A kilencvenes évek emblematikus sci-fije arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen lesz a világ, ha minden tárgyat le tud gyártani az otthoni nanonyomtatónk.

Neal Stephenson: Gyémántkor I-II., Metropolis Media, 2011, 592 oldal, 4990 Ft

Kezdetben volt a króm, az acél és az üveg, és az információ lelke lebegett a vizek felett. Aztán a cyberpunk évei véget értek, a korábban termékeny mozgalom a kilencvenes évekre kiüresedett, kliséssé vált. Ebbe az űrbe robbant bele első science-fiction regényével, a magyarul is olvasható Snow crash-sel Neal Stephenson.

Stephenson furcsa zsenije a zsánernek. Első regénye lezárta és meghaladta a cyberpunkot (itt olvashatsz róla), az azonos univerzumban játszódó Gyémántkor-ban pedig már azzal a teljesen poszt-cyberpunk gondolattal játszik el, hogy mi lenne az emberiséggel, ha a nanotechnológia meghozza a viszonylagos bőséget. Bár a regény több mint tizenhat éves, nem vesztett az aktualitásából.

A mindent előállító, Jetsons-rajzfilmet idéző nanotechnológiáról még mindig csak álmodozunk, viszont a tömegek oktatására használható, digitális tananyagokkal tömött kütyük napjainkra eljutottak a megvalósulás közelébe. A magyar iskolaszámítógép program, a százdolláros laptop, az Intel munkafüzet PC-je, az iPad és az e-könyv-olvasók története folytatódik Stephenson regényében.

Egy nincstelen, zűrös családból érkező kislány megkapja a kor legkreatívabb, legszemélyesebb oktatóeszközét, a hozzá kapcsolódó virtuális színészt, aki mesét mond és tanítja a kislányt. A kérdés csupán annyi, elég-e az eszköz ahhoz, hogy a lány eligazodjon a merev új atlantiszi kultúrában és boldoguljon a tucatnyi furcsa klán által benépesített világban?

Törzsekre bomlott világ

Stephenson regényei azért csábítóak, mert a szerző iszonyatosan nagyvonalú az ötletekkel, és remekül tud világot építeni. A Gyémántkor-ban fellelhető apró jövőbeli technológiákból, gegekből, klánokból, csoportokból egy kevéssé zseniális szerző három-négy könyvet is kihozna, Stephenson viszont pazarlóan szórja őket. A kilencvenes évek kriptográfus polgárjogi harcosait idéző CryptNettel épp csak megismerkedünk, a gazdag környékeket őrző légistacinak nevezett nanogépek alig jutnak szerephez, a bájosan szétzilált országokról, klánokról pedig csak félmondatokban értesülünk. Egészen biztosan csak azt tudjuk meg a Gyémántkor világából, hogy bámulatosan mozgalmas, hatalmas változásokat rejt, és nagyon más, mint az általunk megszokott.

A szerző trükkje, hogy egy ideig képes fejlődésregénynek álcázni a Gyémántkor-t. A narrátor kezdetben hosszasan meséli Nell életét, csak néha tér ki a kislány életét közvetetten befolyásoló szereplők cselekedeteire. A többi történeti szál megjelenésével azonban Stephenson elkezd kísérletezni az ötletekkel, és a kislányt formáló, tanítgató mesekönyv a háttérbe szorul. Nell sorsa helyett birodalmak, orgiában élő vagy épp technoszektára hajazó virtuális nemzetek, technológiák és fejlesztési filozófiák - például a Dr X-féle nyílt forráskódú, evolúciósan fejlődő nanorobotok és az új-atlantiszi tervezés különbségeiről szóló pár oldal - sorsa kerül fókuszba. A szálak össze-összeérnek, együtt futnak, a kora oktatásánál lényegesen jobbat kapó lányka pedig főszereplővé tud válni, de nem egyedüli hőse a történetnek.

Minden jó, kivéve a vége

A regény ellen olyan kifogásokat lehet emelni, amelyek bármely Stephenson regénnyel kapcsolatban fel szoktak vetődni. A Gyémántkor is aránytalan cseppet, a világ bemutatása, az alapszituáció és a történetszálak felvázolása a regény első harmadán keresztül zajlik. Ehhez képest a sztori lezárása rendkívül tömör, sok kérdés marad nyitva, bőven marad gondolkodnivalója az olvasónak. Ez a megoldás a szerző mindegyik művére jellemző, korábbi hivatalos honlapjának gyakran ismételt kérdései között tisztázta, hogy nem véletlenül érnek véget olyan hirtelen a sztorijai, szándékos a hirtelen lezárás.

Csak remélhetjük, hogy a Metropolis Média nem hagy fel a Stephenson-életmű kiadásával. A kronológiai sorrendben ugyanis a szerző egyik legjobb műve, a science-fictionnek jóindulattal sem nevezhető Cryptonomicon című, háromkötetes hacker családregény következik. Majd pedig annak előzményregényei, amelyek a száz évet elbeszélő Cryptonomicon története előtti 300 évről szólnak.

Szedlák Ádám