60. Lengyel Imre - Las Vegas

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra.  Ma a híres-hírhedt Las Vegasból jelentkezik Lengyel Imre.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Eredetileg budapesti születésű vagyok. A IX. kerületben nőttem fel, azóta is a Fradi a kedvenc klubom. Egész életemben sportoló voltam, ennek köszönhető, hogy Las Vegasban élek manapság. Három éve vagyok ebben a városban, előtte öt évig éltem Miamiban, ahol egyetemre jártam sportösztöndíjjal. 2000-ben a sydney-i olimpián műugrás sportágban képviseltem a magyar színeket, és itt figyelt fel ram a Cirque Du Soleil egyik akrobatikával foglalkozó embere. Kétéves szerződést ajánlottak fel az egyik Las Vegasi show-ba, melynek neve a francia "víz" szóból kifolyólag "O". És jelenleg a világ legsikeresebb show-műsora. Egy 1800 férőhelyes, 16. századi európai színházat idéző színházban van napi két előadás a hét öt napján. A show kilenc éve nyitott meg, azóta 99%-os jegyeladással büszkélkedhetünk. Ez a színháztörténelemben is páratlan sikernek számít. Engem sportolói mivoltomnál fogva műugróként alkalmaznak egy 1500 gallon kapacitású medence és rengeteg technika segítségével. Ez az eddigi legsikeresebb vízi előadás, amit valaha is csináltak. 85 tagú a társulat, és a világ minden tájáról érkeznek előadók. A főszámok mellett (mely nekem műugrás és az ún. high dive, ami 20 méterről történik a hat méter mély vízbe) mindenki megtanul különféle táncokat, színészetet és a színpadi előadáshoz szükséges elemeket. Mielőtt bekerül valaki egy show-ba, egy elég intenzív, öt-hat hónapos kiképzésen vesz részt Montrealban, a Cirque Du Soleil főhadiszállásán.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost / országot ahol laksz?
Amerikát, azt hiszem, nem kell különösen bemutatni. Van, aki szereti, van, aki nem. Én kettős véleményen vagyok az országgal kapcsolatban. Rengeteg olyan dolog van itt, ami Magyarországon sajnos elképzelhetetlen, viszont ez fordítva is igaz. Igazából gyönyörű ország, és, sajnos a politikai viszályok miatt az ország jó tulajdonságai egy kicsit érdemtelenül háttérbe szorulnak.
Las Vegas, azt hiszem, nem hasonlítható egyetlen más helyhez sem. Amerika vidámparkja ez, ahol minden a szórakoztatásra épül. A város központja a több kilométer hosszú Las Vegas Boulevard: kizárólag hotelek, kaszinók, bárok és szórakozóhelyek övezik. Ezen a részen nincsenek is lakóhelyek. A város helyi lakói általában külvárosi részeken élnek. A helyi lakosok száma kb. 1 millió, de ennek többszöröse fordul meg turisták formájában. Igazi átutazóváros ez, az átlag ideutazó nem tölt el többet a városban, mint négy nap. A város infrastruktúrája hihetetlenül kiépített és modern. Az autópálya rendszere szinte tökéletes, nem igazán lehet töredezett utakat találni.

Miben jobb hely, ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Talán a legnagyobb előny Magyarországgal szemben, hogy ide kizárólag szórakozni járnak az emberek, ezért szinte mindenhol csak jókedvű embereket látni. A másik fontos tényező, ami Las Vegas mellett szól, a stabilitás. Az itt elő emberek jelentős része jó körülmények között él, köszönhető ez a stabil munkahelyeknek. Egy átlag fizetésből itt tisztességesen meg lehet élni, és nincsenek napi gondjai az embernek. Úgy is mondhatnám, hogy itt lehet jövőt tervezni.

Miben rosszabb?
A nyár iszonyúan meleg, és szinte egész évben szárazság jellemzi a környéket. A nevadai sivatagban látványosságai ellenére napközben elviselhetetlen az idő. Egy téli hóesés vagy egy komolyabb nyári zápor kellene, főleg magyarországi szemmel nézve. Igazából kulturális szempontból is elég gyenge felhozatal van a városban. Minden modern, sehol nem látni egy régi épületet.

Mi hiányzik Magyarországról?
A családom nagyon hiányzik, mert már kilenc éve nem élek otthon. Szerencsére minden évben hazalátogatok, és ha ez nem is sok, de ilyenkor van valamennyi idő bepótolni az elmúlt éveket. Néhány barátom is nagyon hiányzik, velük az internet segítségével és gyakori telefonbeszélgetéssel tartjuk fent a kapcsolatot. Szerencsére jó néhányan már meglátogattak otthonról, és ez a jövőben is így lesz. A magyar konyha varázsa is pótolhatatlan, de azt hiszem, ezt minden külföldön élő magyar átérzi. Volt egy magyar étterem a városban, de sajnos bezárt. Saját magamnak néha készítek magyaros ételeket, de az itt vásárolt hozzávalók miatt az íz sajnos nem az igazi. Egy hazai székelykáposzta semmihez sem fogható.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Az itt szerzett ismeretségek nagyon hiányoznának. Munkámból kifolyólag rengeteg érdekes emberrel kötöttem barátságot, és ezt nehéz lenne itthagyni. A munkám is nagyon hiányozna, mert azt hiszem, hogy egy ilyen hivatást nyugodtan hívhatok "dream job"-nak.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Sokkal jobb. Egy átlagember ugyanannyit dolgozik, mint otthon, talán még többet is, viszont tisztességesen megél belőle. Azt hiszem, az itt kialakult hitelrendszer is lehetővé teszi, hogy az emberek jobban élvezzék az életüket, mint otthon. Én évente háromszor el tudok utazni nyaralni, mellette fenttartok egy házat és egy autót, és igazából nem is nagyon kell összehúznom magam emiatt. Természetesen beosztja az ember a pénzét itt is, de arányaiban véve, úgy látom, hogy könnyebb boldogulni itt, mint otthon. Az életszínvonal magasabb ugyan, viszont azt kell, hogy mondjam, hogy otthon sokkal jobban megbecsülik az emberek a vagyonukat. Talán Amerika elanyagiasodása miatt tűnik úgy, hogy itt az embereknek semmi nem elég.

Mennyibe kerül egy kávé?
2-3 dollár (370-555 forint) körül van egy átlag helyen.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
1000-1200 dollárért (185 000-222 000 forint) lehet találni ekkora lakást.

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Azt hiszem, anyagi szempontból lényegesen. Próbálom kihasználni az itt adódó lehetőségeimet, és próbálom megbecsülni, amim van. Örülök, hogy van egy házam, van egy új autóm, viszont a személyes kapcsolataimat sokkal többre becsülöm, mint az anyagi helyzetemet. Szerencsére van egy nagyon kedves menyasszonyom, aki figyelmeztet néha Amerika veszélyeire. Erkölcsi szempontból ugyanolyan körülmények között élek, mint otthon. Van egy nagyon jó kapcsolatom, vannak remek barátaim, boldog vagyok, és ez jelenleg független az anyagi helyzetemtől.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Hasonlót igen, de sajnos ez a fajta színpadi munka még nem annyira ismert Magyarországon, és közel sincs benne annyi lehetőség, mint itt. Épp mostanában kezdtem el tervezni a jövőt. Ha minden jól megy, akkor pár év múlva a menyasszonyommal átmegyünk a Cirque Du Soleil egyik utazó show-jába. Ha ez nem sikerül, akkor valami más lesz belőle, még konkrét tervem nincs. Nem hiszem, hogy Magyarország lesz az úticél, de valahol Európában szívesen kipróbálnám magam. Kétszeres olimpikonként otthon valószínűleg a sport területén próbálnék meg érvényesülni, ha ez nem sikerül (sajnos látom, hogyan haldoklik a magyar sport), akkor a Miamiban szerzett diplomámmal kezdenék valamit. Ezt még nem tudom.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Sokkal pozitívabb gondolkodás jellemzi az itt élő embereket. Alapvetően mindenki vidámabbnak tűnik, mint otthon.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Las Vegasban épül egy új városrész, az ún. City Center. Ez újabb 60 000 embert jelent a városnak, ami remélhetőleg újra beindítja a mostanában stagnáló ingatlanpiacot. Mivel showbusinessben dolgozom, rengeteget beszelünk erről is. Az idén bezáró Céline Dion-show körülményeit is sokat említjük. A Cirque Du Soleil-nak öt show-ja van a városban, és most készül két újabb. Az egész városban szerencsére inkább a cég sikeressége és elismertsége a beszédtéma. David Beckham amerikai szereplése is mindennapos téma.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Az Erin nevű hurrikán elérte Texas partjait, már most komoly gondokkal küzd az állam. Las Vegas vízkészlete riasztóan kevés lett az elmúlt években, és a gyorsan növekvő város tartalékai kb. három-négy évre lehetnek csak elegendőek. Egy betörőt lelőtt az éppen hazaérkező tulajdonos. A tettes a helyszínen meghalt. Megint leesett a benzin ára.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Sokan járnak Kaliforniába pihenni két-három napra. Pár óra utazással el lehet érni a tengerpartot. Rengetegen járnak show-kat nézni, bokszgálákra és koncertekre. Ebben nincs hiány.

Visszajössz?
Természetesen szeretnék, de mivel úgy néz ki, hogy a feleségem kanadai lesz, ezért valószínűbb, hogy valami más európai országban fogok letelepedni. Terveim szerint kettős életet fogok élni, amiből az egyik Magyarországhoz fog szólítani. De pár évig még nem valószínű, hogy hazaköltözöm.

<