105. Sikos Péter - Várpalota

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Várpalotát mutatja be Sikos Péter.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mióta van ez így?/ A szülővárosodban élsz?
A születésem után következő hetedik nap óta itt élek. Hivatalosan nem ez a szülővárosom, de az életem jó néhány mozzanata köthető ide. Bölcsödébe, óvodába ide jártam, az általános iskola első négy osztályát pedig a város egyik legjobb sulijában végeztem. Édesapám helyi gyökerekkel rendelkezik, így ez a város ad otthont a családunknak. Ismerőseim jórészt innen kerülnek ki.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/környéket, ahol laksz?
Várpalota a Közép-Dunántúlon, Veszprém megye keleti részén található. A város lakossága 21 000 fő körül van. A Bakony lábainál (innen egész szép kilátás nyílik a városra és környékére), a Balatontól alig 30 km-re fekszik. Történelmi vonatkozásokra is érdemes kitérni: a város központjában található középkori várat hosszú időn keresztül nem tudta elfoglalni a török, a vár legnevezetesebb védője Thuri György volt, akinek nevét a vár is viseli. Ma Közép-Európa egyetlen vegyészeti múzeumának ad otthont, de tudomásom szerint a közeljövőben turisztikai fejlesztések során a múzeum kiköltözik onnan. A vár udvara egyébként egyre több rendezvénynek is helyszíne. A belváros nem túl nagy, szocreál mivolta mellett három templom, egy zsinagóga (mely ma galériaként működik), egy park is található a vár körül, valamint üzletek természetesen, továbbá itt van az egyetlen Trianon Múzeum, és Mátyás király kedvenc vadászhelye volt a környék. A város fénykorát az előző rendszerben élte, amikor az ipari beruházások során létrejött az alumínium kohó, a pár kilométerre lévő Nitrogénművek bővült, és a bányászat is a legmagasabb termelési fokon folyt. Ekkor sokan áramlottak ide az ország több pontjáról, munkát találva valamelyik létesítményben, a város lakossága erőteljesen növekedett. Aztán a '80-as évek vége, '90-es évek eleje óta a termelés visszaesett, bezárások, elbocsátások következtek. A folyamat eredménye, sok szocialista iparvároshoz hasonlóan: munkanélküliség, elvándorlás. A helyzeten valamelyest javít, hogy a város Székesfehérvár és Veszprém között, szinte félúton fekszik, így a város munkaképes lakosságának jelentős része ott talált, talál munkát, a diákok közül is sok az ingázó a két központ és Várpalota között. Egyébként sok rosszindulatú megjegyzéssel ellentétben a város levegője nem büdös és gyárszagú, ezt főleg régen hangoztatták, és biztosíthatok mindenkit, hogy kifejezetten kellemes a levegő errefelé!

Miért szereted azt a helyet, ahol most élsz, mi hiányozna, ha elköltöznél?
Szeretem, hogy kicsi és egészen emberi város. Közel van a Balaton, Veszprém és Székesfehérvár, még sincs dugig emberekkel, nem zajos, mint a két nagy szomszéd és nagyon jó a tömegközlekedés is feléjük, főleg buszon. Furcsa, de legjobban a szél hiányozna, az a jellegzetes bakonyi szél, ami csak itt fúj, és amiből néha elegem is van, de akkor is unikum és sehol máshol nincs ilyen. Még a legrekkenőbb hőségben is lengedezik egy kicsi. Tényleg remek!

Szerinted, miből legyen több, és miből kevesebb felétek?
S
zerintem jó lenne, ha kevesebb szemét lenne, főleg az én környékemen (én a város szélén lakom, mögöttem már csak a Bakony van), bár ez szerintem minden városról elmondható. Aztán lehetnének jobbak az utak, bár ezek fejlesztése szerencsére folyamatban van. Miből legyen több? Néha kicsit olyan, mintha álmos lenne a város, mostanában sok kulturális program, rendezvény van, de talán a mennyiség a minőség rovására megy. Ezekből lehetne kevesebb, de minőségibb, szerintem.

Ha te lennél a polgármester, mi lenne az első három intézkedésed?
Politikától függetlenül összefognám a vezetést több munkahely megteremtéséért, hogy kevesebb legyen az ingázó, jobb utakért, tisztább városért.

Többet tudtál megvalósítani az álmaidból, mint a szüleid ilyen idős korukra?
Jó kérdés! Még nem beszéltünk erről. Még csak 18 éves vagyok, hamarosan jön az egyetem, majd meglátjuk. Inkább úgy fogalmaznék, hogy több és másmilyen lehetőségeim vannak, ahogy a generációnknak is.

Mitől tartasz a leginkább, és mi az, amiben reménykedsz?
Tartok attól, hogy talán egyszer feladom a reményt, és reménykedem abban, hogy nem így lesz.

Mennyit költesz a fizetésedből magadra, és mennyit tudsz félretenni?/Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Nem vagyok aktív kereső, eltartott vagyok, a háztartásban, amire szükség van, az megvan. Nem voltam, vagyok elkényeztetve szerencsére, reális igényeim vannak csupán. Mivel nincs miből, nem tudok spórolni.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Tanulok, már tizenkét éve ezzel foglalkozom. Majd meglátom, mi lesz a folytatás ezután.

Mi az, ami nálatok a legjobb az országban?
A szinte rendszeres szél miatt a levegő mindig tiszta és friss, és nagyképűség nélkül állíthatom, hogy az egyik legjobb levegőjű város a miénk.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Szokásos, amit el lehet képzelni egy mostanában egyre fejlődő kisvárosról: fejlesztgetések, felújítások, például egy új, az itteni várat formázó játszótér épül. Kb. egy hónapja voltak a XXII. Palotai Napok. Nos, fel-felmerülő téma az Inotán (Várpalota része) tervezett szemétégető ügye, és persze napi szinten megy a politizálás.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A szűk havonta megjelenő Bakonyi Figyelő, mely helyi kiadású lap, előző számának címlapján, ha jól emlékszem a Palotai Napokon történt városi díszpolgári, és posztumusz díszpolgári címek kiosztásáról volt egy fotó, az újság nagyrészt az egész program-hétvége rendezvényeinek eredményeivel, értékelésével, a hozzá kapcsolódó sportversenyekkel foglalkozott.

Mit láttál először, amikor kiléptél ma otthonról?
A sötét lépcsőházat. Kilépve onnan pedig a szemben lévő, ébredő panelházat.

Mondj egy szót, amit csak a környéken használnak!
Igazából nem tudok ilyet mondani. Semmi különleges szó nincs, amit mi mondanánk, és a többiektől, akár Veszprémben, vagy Fehérváron ne hallanám vissza.

Szeretnél elköltözni onnan valaha?
Nem tervezem. Itt csend van és nyugalom, közel a természet is, ha nyüzsgésre vágyom, akkor utazom 20 percet kelet vagy nyugat felé.

<