241. Csanaki Gábor - Passau

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Csanaki Gábor válaszol Passauból.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Egy ösztöndíj segítségével nyílt lehetőségem arra, hogy egyetemi tanulmányaimat egy passaui szakmai gyakorlattal kiegészítsem.. Közgazdász hallgató vagyok Budapesten, a szakmai gyakorlatom is ehhez a területhez kapcsolódik - marketinggel, illetve turisztikai piackutatással foglalkozom. Nagyon szeretek itt dolgozni - és ezt nem csak az érdekes feladatoknak, projekteknek köszönhetem, hanem az imádnivaló bajor kollégáknak is, akik elszántan tanítják nekem a nyelvüket, a boarischt. A munka keretén belül, illetve a szabadidőmben is sokat utazom, megpróbálom felfedezni az igazi Bajorországot és megismerni a lakóit. Már sok barátot szereztem, akiktől nehéz lesz majd egy időre búcsút venni.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Bajorország teljesen más, mint Németország többi szövetségi állama - nemcsak a nyelvet, hanem a kultúrát, a mentalitást, valamint a sörfogyasztást tekintve is. Lakói elsősorban bajorok, aztán utána németek - és rettentően büszkék a bajorságukra, amit szerintem ez a kis szólás-mondás is jól szemléltet: It's nice to be a Preiß (porosz, ebbe a kategóriába mindenki belefér, aki nem bajor), but it's higher to be a Bayer.

A bajorok valamivel nyíltabbak északi rokonaiknál. Barátságosak, érdeklődőek és befogadóak az idegenekkel szemben. A bajor kultúra is nagyon szimpatikus: sok-sok ünnepük van, amit mindig közös ivászattal, csülökevészettel ünnepelnek meg - természetesen népviseletben, ami pár éve a fiatalok között is nagyon közkedveltté vált. Eddig két bajor mulatságon már én is tiszteletemet tettem: a farsangon, valamint a Starkbierfesten (az erős sör ünnepén).

Passauban lakom, amiről bátran merem mondani, hogy Németország egyik legszebb városa. A három folyó városának, a bajor Velencének, illetve az úszó városnak is nevezik - ami árvíz idején különösen találó Passaura. A belváros egy völgyben fekszik. Az egyik hegyoldalon egy vár, a másikon pedig egy kolostor ad remek lehetőséget arra, hogy mesébe illő kilátást élvezhessünk a Duna, az Inn és a Ilz által körülvett óvárosra. A kis macskaköves utcácskák, a gyönyörű templomok, számtalan kávézó és a sok vízfelület kellemes hangulatot kölcsönöz a városnak. A három folyó találkozása pedig ideális helyszín egy kis romantikához - különösen naplementekor. Passaunak magyar vonatkozása is van: a belváros egyik templomában tekinthetők meg Szent István feleségének, Bajor Gizellának a csontjai. München másfél óra vonattal, Ausztria pár kilométer a belvárostól, Csehország is nagyon közel van, így kirándulóhelyekben nincs hiány. Az időjárást tekintve a város nem a legszerencsésebb, a sok vízfelület miatt kiérdemelhetné Németország legködösebb városa címet. De amint kisüt a nap és felszáll a köd, már ki is lehet ülni az Inn-partra kávézni, illetve napozni.

Mi hiányzik Magyarországról?
A családom, a barátaim és a Túró Rudi.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Sajnos nemsokára el kell jönnöm. Nagyon fognak hiányozni a barátok, a kollégák, a természet közelsége, a nyelv, a bajor sör, a ropogós perec, az Apfelschorle (szénsavas almalé) az életvidámság, a kiegyensúlyozottság, az utcák tisztasága, a becsületesség, a szabályok betartása, a németes-bajoros precizitás.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Az életszínvonal sokszorosa az otthoninak. De ezt korántsem azt jelenti, hogy a németek fényűzően élnének, sőt. Nem látni kacsalábon forgó palotákat, az emberek inkább utaznak és odafigyelnek arra, hogy egészségesen éljenek. Nekik is vannak szociális problémáik, csak azok más jellegűek, mint otthon: nem a túlélésről szólnak (otthonihoz hasonló viszonyokkal esetleg az egykori NDK-s államokban találkozhatunk, de ott sem olyan mértékben, mint odahaza). Az emberek mosolyognak, rád köszönnek az utcán, és a boltban beszélgetésbe elegyednek veled. Ezt a kiegyensúlyozottságot hiányolom Magyarországon.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Egy óra parkolás 0,5-1,5 euró (129-386 forint), egy buszjegy 1,5 euró (386 forint), a mozi 6 euró (1542 forint), egy sör 3 euró (771 forint) körül, egy kávé 2-3 euró (514-771 forint). Természetesen ez attól is függ, hogy hol ülsz le kávézni, illetve sörözni. Amiben közvetlenül benne van az emberi munka ára (kávézó, cukrászda, pékség, fodrász, stb.), az jóval drágább, mint odahaza. Azonban az élelmiszerek sok esetben olcsóbbak és a választék az otthoni sokszorosa.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
500-600 euróért (128 500-154 200 forint) már lehet találni egy csinos kétszobás lakást (ebben az árban már a rezsi is benne van).

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Sajnos nem tudok sokat félretenni. Ez nem csoda, mivel az ösztöndíjam nem sok, és a gyakornoki bérem is elég alacsony. Egyébként a nyári nyaralásra gyűjtök, amit - a változatosság kedvéért - Németországba tervezek. Szeretném a családomnak megmutatni a kedvenc városomat, Berlint.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Ez egy jó kérdés. Még nincs olyan sok tapasztalatom munka terén, de ha azt mondanák, hogy a következő öt évben ugyanitt, ugyanezt kellene csinálnom, akkor nagyon örülnék.

Milyen a mindennapok hangulata az itteniekhez viszonyítva?
Mivel ez egy ötvenezres város, jóval nyugodtabb, mint odahaza, Budapesten. Az emberek nyugodtabbak, mosolyognak. Megengedhetik maguknak, hogy beüljenek délután egy kávézóba, este egy étterembe. Ami nekem nagyon szimpatikus Németországban, és hiányolom otthonról: a vasárnap a hét legszentebb napja, Magyarországon majdnem olyan, mint egy szerda vagy egy szombat. Bár az emberek nem dolgoznak, mégse látom, hogy családi programokat szerveznének, hogy tömve lennének a parkok, a kirándulóhelyek, a kávézók. Ehelyett inkább plázázni, illetve bevásárolni szeretünk menni odahaza, igazi családi programok helyett. (Tisztelet a kivételnek!) Passauban vasárnap minden üzlet és bevásárlóközpont zárva van, de dugó van az utakon és a hidakon, mert minden család sétálni jön a belvárosba, vagy napozni, kávézni a folyópartra.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Bízom benne, hogy Magyarországon az elkövetkező években, évtizedekben rendeződnek a dolgok. Jó lenne, ha a magyar embereknek lenne pénze utazásra, és így végre láthatnák, hogy hol tart az ország a külföldhöz képest, és hogy lehetne előbbre jutni - nem csak gazdaságilag - az egy helyben topogás vagy éppen a visszafejlődés helyett.

Mi most a legfőbb beszédtéma nálatok?
Eddig a bajoroszági képviselő-, és polgármester-választás volt a legfőbb téma. Most mindenkit az érdekel inkább, hogy mikor jön végre a várva várt tavasz.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A polgári párt (CSU) belső problémái, a postások sztrájkja, illetve az, hogy a LIDL a saját dolgozóit kamerával figyelte, és hatalmas felháborodást váltott ki a héten az emberek körében.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Kirándulás, délutáni kávézás, újságolvasás. Rengetegen járnak el futni, illetve az idősek körében nagyon hódít a nordic walking.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Passau kisváros, ezért össze nem hasonlítható Budapesttel vagy épp Münchennel. Vannak nagyon kellemes helyek (pubok, kocsmák, koktélbárok), van néhány kisebb diszkó is. A helyiek előszeretettel járnak el Alsó-Bajorország legnagyobb diszkójába, ami innen körülbelül 30 kilométerre van. Valamint München is könnyen és gyorsan megközelíthető, úgyhogy unatkozni nemigen lehet szombat este.

Kívánod-e, hogy gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol most te élsz?
Ha odahaza nem látni a pozitív tendenciát, az előremutató fejlődést, akkor mindenképp.

<