255. Lukács Mária - Székesfehérvár

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Lukács Mária válaszol Székesfehérvárról.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mióta van ez így?/ A szülővárosodban élsz?
Várpalotán születtem, ott laktam 1981-ig. Akkor költöztem családommal Székesfehérvárra, ahová a munkám is kötött.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/környéket, ahol laksz?
Székesfehérvár a Dunántúl talán legforgalmasabb csomópontja, mely minden irányból jól megközelíthető. Ennek kialakulása már az őskorban elkezdődött, és folytatódott a római korban. Mocsárra épült, és várfal vette körül. Egyik kapuja a várpalotai, a másik a budai irányú forgalmat bocsátotta át. A falnak mára csak töredékei láthatók, beolvadva a város szívébe. A város környéke is a rómaiak korának maradványa jellemzi. Székesfehérvár a királynők városa. A királyok közül elsőként Szent István tűnik fel 1018-ban, amikor felavatta a Nagyboldogasszony-templomot. Székesfehérvár a templomok városa is, a belváros közepén található a püspökség. A Seregélyesi út mentén a Szent György Kórház áll. Csúcsánál az 1948-49-es forradalom és szabadságharc helyi vértanúinak emlékműve.

Miért szereted azt a helyet, ahol most élsz, mi hiányozna, ha elköltöznél?
Hiányozna a város régies hangulata, vérkeringése, kultúrája.

Szerinted, miből legyen több és miből kevesebb felétek?
Nagyon sok fa és virág kellene még. Amit nem szeretnék, az a nagy forgalom és szmog.

Ha te lennél a polgármester, mi lenne az első három intézkedésed?
A gyorsforgalmi csomópontokat minél hamarabb megépíteném, illetve befejezném. Kevesebb közalkalmazottal dolgoznék. Kiépíteném a mozgássérültek részére az akadálymentesítést az egész városban.

Többet tudtál megvalósítani az álmaidból, mint a szüleid ilyen idős korukra?
A szüleimnek nem volt lehetőségük megvalósítani. Én megvalósítottam az álmom, melyre nagyon büszke vagyok.

Mitől tartasz a leginkább, és mi az, amiben reménykedsz?
A betegségtől tartok. Abban reménykedem, hogy hírnevet szerzek a festészetben és abban, hogy béke lesz a világon.

Mennyit költesz a fizetésedből magadra, és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Tíz-tíz százalék. Egy műterem kialakítására gyűjtök.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Igen, azt csinálom, amit szeretek.

Mi az, ami nálatok a legjobb az országban?
A természeti adottságok, a táj szépsége és az ország gyöngyszeme, a Balaton.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Az oktatás és az egészségügyi problémák megoldása.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Ifjúsági kórusok hangversenyei. A mai emlékhely(zet).

Mit láttál először, amikor kiléptél ma otthonról?
Munkába siető embereket.

Mondj egy szót, amit csak a környéken használnak!
Ilyent nem tudok.

Szeretnél elköltözni onnan valaha?
Nem szeretnék elköltözni a városból.

<