304. Bátor Tábor Alapítvány

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban eddig csak külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat kerestünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Mától az iWiW-en regisztrált klubbok is válaszolhatnak kérdéseinkre. Így minden nap egy újabb várossal és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral, illetve egy iWiW-es klubbal ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma a Bátor tábor mutatkozik be olvasóinknak.
Vágólapra másolva!

Ki és mikor alapította ezt a szervezetet/klubot?
A Bátor Tábort néhány lelkes gyermekorvos és gyermekpszichológus alapította 2001-ben. Ők 1997 óta az írországi Barretstown Gang Camp-be kísértek évente 40-50 magyar daganatos beteg gyereket egy kis nyári feltöltődésre. Az ott szerzett tapasztalataik, élményeik jelentették az inspirációt, hogy Magyarországon is létrehozzanak egy tábort súlyos, krónikus beteg gyerekeknek. Ennek a tábornak a klubja ez, az iWiW-en.

Mivel foglalkoztok?
Daganatos, cukorbeteg és krónikus ízületi gyulladásban (JIA) szenvedő gyerekeket táboroztatunk élményterápiás módszerekkel. Ez nagyjából azt jelenti, hogy olyan nyolcnapos táborokat szervezünk a számukra, ahol nem a fájdalmas kórházi kezelésekre vagy a folyamatos diétára, gyógyszerezésre kell koncentrálniuk, hanem arra, hogy minél több vidám, megerősítő élményt szerezzenek. Olyan programokat próbálhatnak nálunk ki a gyerekek, amire orvosi felügyelet hiányában máshol nemigen volna lehetőségük: evezés, íjászat, lovaglás, magas-kötélpálya, fotózás, színjátszás, kézműveskedés, zene, tánc, természetbúvárkodás - rengeteg olyan foglalkozás, ami lehetőséget nyújt a gyerekek számára, hogy átlépjék a képzelt korlátaikat, hogy növekedjen az önbizalmuk, hogy erősödjön a gyógyulásba vetett hitük és, hogy bátrabban térhessenek vissza a hétköznapokba.

Ez egy nemzetközi szervezet?
Nem, a Bátor Tábor Alapítvány egy magyar alapítvány, ami kezdetben kifejezetten magyar gyerekeket táboroztatott. Az elmúlt években elért sikereink és az a vágyunk, hogy a táboraink minél színvonalasabbak legyenek, természetesen a külföldi partnerekkel való együttműködést is maga után vonta.

2007 óta tagjai vagyunk annak a szervezetnek, amelyik a világ legnagyobb beteg gyerekekkel foglalkozó táborait tömöríti. Ezt a szövetséget Association of Hole in the Wall Campsnek hívják, az Oscar-díjas színész, Paul Newman alapította - 2006-ban ő maga is ellátogatott a Hatvan mellett elhelyezkedő táborunkba. A Hole in the Wall tagsággal rengeteg extra tudás, extra ötlet került a szervezetünkbe. Reméljük, a közeljövőben több ilyen tábor is létrejön majd a régióban.

Szeretnétek Magyarország határain kívülre is terjeszkedni?
Persze, hogy szeretnénk terjeszkedni. Hiszen az a célunk, hogy a Bátor Tábor nyújtotta élményeket minél több gyermek élhesse át. Éppen a napokban, július 12-én kezdődik a Bátor Tábor történetének első olyan turnusa, ahová külföldi gyerekek érkeznek. Nyolc napon keresztül 65 cseh, lengyel, szlovák és olasz daganatos beteg gyerek táborozik majd együtt Hatvanban. A következő években további nemzetközi turnusokat szervezünk majd, a Bátor Tábor a közép-európai krónikus beteg gyerekek élményterápiás központja lesz. De ettől függetlenül a programokat Magyarországon szervezzük majd - büszkék lehetünk rá, hogy ez a kezdeményezés ilyen jól működik Magyarországon.

Milyen más szervezetekkel álltok szoros kapcsolatban, együttműködésben (külföldön, belföldön)?
Mivel beteg gyerekekkel foglalkozunk, elengedhetetlen, hogy szoros kapcsolatot ápoljunk az ország fontosabb gyermek-egészségügyi központjaival. Szinte az összes kórházban vannak kapcsolattartóink - rajtuk keresztül jelentkezhetnek a gyerekek a táborokba. Sőt, Erdélyből is gyakran érkeznek hozzánk táborozók. A nemzetközi turnusok kapcsán pedig fontos kapcsolatokat építettünk ki cseh, lengyel és szlovák kórházakkal is. Az orvostársadalom kezdettől fogva mellénk állt, nagyon sok segítséget kapunk a doktoroktól és a nővérektől. De nem csak az egészségügyi vonalon számíthatunk partnerekre: mivel a táborainkat évente 400 önkéntes segítő tíznapos közreműködésével bonyolítjuk le, Magyarország egyik legnagyobb önkéntes-szervezetének számítunk. Az önkéntesek - vagy ahogy mi hívjuk őket, a cimborák - toborzása, kiválasztása és felkészítése nem egyszerű feladat - folyamatosan keresünk olyan civil szervezeteket, médiumokat, akik ebben segíteni tudnának.

És nem szabad megfeledkeznünk a támogatóinkról sem. Szoros együttműködésben vagyunk a minket segítő vállalatokkal. Olyan kapcsolatokat sikerült kialakítanunk velük, ami hosszútávra szól. Nemcsak a pénzügyi segítségükre számíthatunk, hanem a szakmai támogatásukra és a dolgozóik segítőkészségére, önkéntes felajánlásaira is. Nagyon sokat köszönhetünk nekik, nélkülük nem tartanánk ott, ahol.

Mik a rövid és hosszú távú céljaitok és miért fontosak ezek?
Ahogyan már említettük, szeretnénk évről évre egyre több közép-európai gyereket bevonni a táborozásba, hiszen a régióban nemigen működnek hasonló szemléletű kezdeményezések. Elsősorban Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát céloztuk meg. Emellett kiemelt célunk, hogy évközben is egyre több turnust szervezhessünk. Ősszel és tavasszal családi táboraink vannak, ide hét éven aluli beteg gyerekek jöhetnek az egész családjukkal. A program természetesen itt is mindenki számára ingyenes, és úgy készülünk, hogy minden korosztály találjon a kedvére való foglalatosságot, a szülőknek szülőcsoportos is szervezünk. Jelenleg évente három ilyen turnust szervezünk, de a terveink között van a számuk növelése, illetve testvértáborok szervezése is - hiszen a betegségek a táborozóink testvéreit is rendkívül megterhelik mentálisan, nekik is szükségük van a bátorításra és a feltöltődésre.

A legvadabb álmainkat pedig egy új színházépület, egy lovarda, illetve néhány, az önkénteseink számára épülő tábori apartman jelenti.

Mi az megtehet, hogy ezek a célok könnyebben valósuljanak meg?
A céljaink eléréséhez arra van szükség, hogy minél több ember ismerje meg a tevékenységünket, minél többen halljanak rólunk. Elsősorban a beteg gyerekekre és a potenciális önkéntesekre gondolunk. Sajnos nem minden gyerekhez, szülőhöz jut el a tábor híre, az hogy van ingyenes táborozási lehetőség, ami ráadásul orvosilag is biztonságos.

Természetesen nem felejtkezhetünk el a pénzről sem. Adományokra mindig szükségünk van, főleg a táborok számának az emeléséhez. De nemcsak a készpénz jelent nagy segítséget. Mint minden szervezetnek, nekünk is nagy szükségünk van termékekre és szolgáltatásokra és média-megjelenésekre.

Milyen sikereket könyvelhettetek el a közelmúltban?
2007 nyarán avattuk Hatvanban a saját állandó táborhelyünket, ami kifejezetten a Bátor Táborba érkező beteg gyerekek speciális igényei szerint lett kialakítva. 70 gyerek elszállásolására alkalmas apartmanok, 150 fős étterem, egy korszerű orvosi épület, műfüves focipálya, Magyarország legmodernebb magas-kötélpályája - valóban egy kis csodavilág.

Az éppen zajló nemzetközi turnusunkat is komoly eredménynek érezzük. Rengeteg munkánk van benne, de nagyon megéri. A legnagyobb sikerélményt a számunkra mégis egy-egy a táborok után kapott táborozói vagy szülői levél jelenti.

Milyen aktuális akciótok, projektetek fut jelenleg?
Jelenleg a nyári táboraink zajlanak. Idén hat turnusban összesen 410 gyereket táboroztatunk. Két turnuson már túl vagyunk, amik fantasztikusan sikerültek. A honlapunkon már megtalálhatók az első turnus fotói is. De hamarosan kezdődnek az őszi családi táboraink előkészületei is. Augusztus végén jelentkezhetnek olyan szülők erre a programra, akiknek hét éven aluli daganatos, cukorbeteg vagy JIA-val kezelt gyerekük van.

Hogyan tud valaki hatékonyan segíteni a munkátokban?
A legkézenfekvőbb segítségnyújtás az önkéntesség, a cimboraság. Minden évben február-márciusban keresünk segítőket, hogy azután több fázisban szervezzünk nekik felkészítő tréningeket a nyárra. Az önkéntesség egyfelől felbecsülhetetlen segítség, másrészt kimondhatatlanul jó élmény.

Sokan mondják, hogy szeretnének segíteni, de nincsen tíz napjuk, amit a céljainkra tudnának áldozni. Egy-egy jótékonysági esemény megszervezésével ők is kivehetik a részüket a gyerekek élményeiből. A bankszámlaszámunkat pedig a honlapunkon megtalálhatja bárki.

Mely magyar városokban van képviseletetek, irodátok?
A táborunk Hatvanban található, de a programokat évközben Budapestről szervezzük, irányítjuk.

Hogyan tud valaki csatlakozni a szervezetetekhez?
Február-márciusban lehet jelentkezni önkéntesnek, mégpedig on-line módon, a honlapunkon keresztül. Egy interjún kell részt vennie mindenkinek, és aki ott megfelel, annak egyenes az útja a Bátor Táborba. Az egyetlen feltétel, hogy az illető már betöltse a 20. életévét a táborig. Az elmúlt hét évben 900 segítővel volt szerencsénk együtt dolgozni.

Hol lehet veletek legközelebb találkozni?
Mivel a programjaink elég speciális célcsoportoknak szólnak, nem lehet minden utcasarkon belénk botlani. De ha valaki érdeklődik, és nyitott szemmel jár, biztosan találkozik majd a plakátjainkkal és a bannereinkkel. Ahogy mondtuk, ez elsősorban a következő év elején várható.

<