Needham-játékunk nyertesei

Vágólapra másolva!
Thaiföld napjainkra a távol-keleti turizmus egyik első számú célpontjává nőtte ki magát, ám a turisták előtt meglebegtetett viszonylagos nyitottság ellenére Indokina gyöngyszeme továbbra is egy nagyon zárt társadalmú ország. Jake Needham, a napokban megjelenő A nagy mangó című könyve alapján legalábbis az az érzésünk támad, hogy a bedekkerekből és utazási prospektusokból megismert Thaiföld csak egy turisták számára fenntartott illúzió, az ország valódi arca a látogatók számára láthatatlan marad. Játssz velünk, és nyerj egy példányt a lebilincselően izgalmas regényből!
Vágólapra másolva!

Jake Needham első magyar nyelven megjelent műve ezt az eddig ismeretlen világot tárja elénk, ami már csak azért is nagy stílusbravúr, mert a könyv műfaját tekintve nem ismeretterjesztő vagy utazási regény, még csak nem is pikareszk, hanem pusztán egy jól megírt krimi.

Nehéz a dolga annak, aki a megszokott írói szempontok alapján akarja tipizálni Jake Needhamet. Ha valaki a nyolcvanas években találkozott volna a texasi születésű íróval, kis ráérzőkészséggel azt mondta volna: ez a férfi Oliver Stone Tőzsdecápák című filmjéből lépett elő.

S valóban, Needham az írói pálya előtt mint csődbe jutott cégeket felvásárló jogász épített karriert, így sikerült részvényeket szereznie több film- és tévéprodukciós vállalatnál. Egyik kósza ötletére - melyben csak azt szerette volna vázolni, hogy milyen filmeket is kellene gyártania a csőd szélén álló cégeknek - szinte azonnal lecsapott Hollywood, és Needham innentől már a forgatókönyvírást választotta hivatásául.

Jake Needham időközben Thaiföldre költözött, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal immár húsz éve él. Önként vállalt száműzetésében azonban nem hazáját, az Egyesült Államokat akarta elhagyni, mint a húszas-harmincas évek "elveszett generációja", Hemingwayjel és Hart Crane-nel az élen. Needhamet pusztán a véletlenek szerencsés egybeesése vezette Bangkokba, ahol - nagyrészben thai feleségének köszönhetően - olyan témát talált, melyet nem forgatókönyvben, hanem regényben akart megörökíteni.

Az 1999-ben megjelent A nagy mangó című regénye Ázsiában pillanatokon belül a legnagyobb példányszámban eladott angol nyelvű regény lett, és ezáltal Needham is meglehetősen különös helyzetbe került.

Eddig kiadott három regényéből egy sem jelent meg szülőhazájában, az Egyesült Államokban, Ázsiában viszont ünnepelt íróként méltatják, annak ellenére, hogy műveit kivétel nélkül angolul írja. Könyveit a helyiek mellett a turisták is nagy számban vásárolják, mivel Indokínán kívül nehezen lehet hozzáférni a műveihez.