Nem a Nagyszínpadon a hangsúly az idei Szigeten

Vágólapra másolva!
Idén augusztus 4-től 11-ig várja látogatóit a Sziget Fesztivál, immár 12. alkalommal. A "nemzetközi kultúrkemping" legnagyobb sztárja a Sugababes, lesz még Bloodhound Gang és Busta Rhymes.
Vágólapra másolva!

Bár a Szigeten rendszerint egyszerre több helyszínen folynak a programok, a legnagyobb kérdés természetesen minden évben az, hogy kik fognak szerepelni a Nagyszínpadon. Az idei programfelhozatal még nem teljes, de az már most látszik, a hangsúly nem a Nagyszínpadon van.

A legnagyobb név megdöbbentő módon a nem éppen fesztiválkötnyezetre hangolt igazi kommersz popzenét kínáló Sugababes. Az elmúlt két évben két Cukorbabák-lemez is készült: 2002-ben az Angels With Dirty Faces, 2003-ban pedig a Three.

A legizgalmasabb fellépő talán Busta Rhymes,a hiphop-szcéna egyik hangsúlyozottan vicces figurája, kemény és szupergyors rappelésével. Pályáját 17 évesen a Leaders Of The New School formáció tagjaként kezdte, első szólóalbuma 1996-ban jelent meg The Coming címmel. Legutóbbi lemeze, az It Ain't Safe No More 2002-ben jött ki. Az elmúlt években a hiphop-porond több jeles képviselőjének - többek közt Missy Elliott, Snoop Dogg vagy Lil' Kim - felvételein vendégeskedett, s legutoljára Mariah Careyvel élesztgették egymás hírnevét.

A finn Rasmus minden bizonnyal az idei év egyik legnagyobb tinisztárja a skandináv pop-metál-dark szekcióból - amolyan HIM-utód, címlap-kompatibilis frontemberrel, kellő mértékű ifjúsági depresszióval, kellő mennyiségű fülbemászó dallammal, továbbá az érzékenység és a rockos hevület VIVA-sztársághoz éppen megfelelő arányával. (A Rasmust az [origo] Társalgójában olvasóink is kifaggathatják).

Ellátogat a Szigetre egy igazi reggae-klasszikus, a Third World is. A zenekar azon reggae-hullámon lett a világ egyik legnépszerűbb jamaikai csapata, amelyen Bob Marley is bevonult a popzene történetébe. Tavalyi mulasztását pótolja idén a a reggae-t, a skat, a hiphopot és dubot ötvöző Seeed.

A Scissor Sisters a New York-i art-pop szcénából robbant a világba. Zenéje hol a Bee Geesre, hol a Frankie Goes To Hollywoodra, hol Elton Johnra, hol David Bowie-ra, hol a Queenre, hol Jimmy Somerville-re hajaz. (Pink Floydot is feldolgoztak ez éppen nagy sláger [Comfortably Numb].

A német punk rajongói bizonyára örömmel fogadják a Die Aerzte koncertjét. Itt lesz megint az Alkonyattól pirkadatig és Desperados című filmekből ismert zenekar, a Tito and Tarantula is, bluesból és hetvenes évekbeli pszichedeliából kikevert "texmexrock"-jával. Szintén hazajár hozzánk a Bloodhound Gang is, ezúttal idén megjelent új lemezükkel.

A Nagyszínpad hazai fellépőinek között két kiemelendő: a Szigetre összeáll a Sex Action, s ott lesz a néhány hete hatalmas sikerrel visszatért igazi hazai kultzenekar, az Európa Kiadó.